Szerelmét és a rendőrséget is megvezette a román férfi, pedig csak a milliókon járt az esze
Bulvár
2015. nov. 25.

<p>A rendőrök azonban hamar rájöttek a turpisságra, és feljelentést tettek a férfi ellen.</p>

A román férfi azt állította kirabolták, hogy ne kelljen visszaadnia a kölcsönkért pénzt.
 

Gazdag vállalkozónak tűntette fel magát, hogy elnyerje egy hölgy szerelmét és pénzét egy román állampolgárságú férfi, aki több millió forintot és ékszereket kért kölcsön egy esztergomi asszonytól, de a pénzt hónapokkal később sem adta vissza. Helyette azt állította 2015. november 21-én az Esztergomi Rendőrkapitányságon tett feljelentésekor, hogy a város szélén kirabolták őt és elvitték tőle mindazt, amellyel az asszonynak tartozott.

 

A nyomozóknak gyanús volt a férfi által előadott történet. Azt mondta, hogy egy számára ismeretlen társasággal indult el Romániából. A pénzt és az ékszereket egy nylon zacskóban hozta magával, amelyet aztán erőszakkal elvettek tőle utastársai. A helyszíni szemle során bebizonyosodott, hogy ott ahol a férfi megmutatta, nem történt meg a bűncselekmény. Kiderült az is, hogy máshol sem, a feljelentőt ugyanis egy falubelije hozta Magyarországra és egyenesen szerelme háza előtt tette ki őt autójából. Később a 29 éves férfi azt is bevallotta, hogy az asszony pénzét magára költötte. Ruhát, telefont és ételt vett a kölcsönkapott pénzből.

 

A rendőrség román állampolgárságú férfi sérelmére rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást megszűnteti és az Esztergomi Rendőrkapitányság feljelenti őt hatóság félrevezetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 

police.hu

(forrás)