Ismét a híd túloldalára került a fényes serleg
Sport
2015. nov. 24.

<p>Óriási volt az érdeklődés a 7-8. osztályosoknak kiírt Szendy kupára, idén 10 intézmény jelezte indulási szándékát. Az esztergomi iskolákon kívül indult Tát, Pilismarót és Párkány csapata is.</p>

Szendy Gábor

1940. 09. 03-án született Esztergomban. 10 éves korában már játszott az esztergomi Vasas kölyökcsapatában. 1958-ban magyar ifi-válogatott volt Albert és Mészőly csapattársaként. Az ’50-es, ’60-as és ’70-es évek kiemelkedő esztergomi csatára, majd később edzője volt. 2009. 11. 12-én érte váratlanul a halál. Sportpályafutása példaként állítható minden fiatal labdarúgó elé

 

A szervezők a csapatokat 2 x 5-ös csoportba sorsolták be. Az első játéknapon, november 13-án nem született meglepetés, hiszen a hagyományosan jól szereplő iskolák (Ferences, Dobó, Ady) színvonalas teljesítményt nyújtottak. Ki kell emelni a József és a Gyakorló teljesítményét, hiszen 6 – 6 pontot szereztek az első nap. A második játéknapon, november 20-án sem borult a papírforma, a játszásba az esélyes 3 csapat bejutott, közéjük furakodott be a József csapata remek teljesítménnyel. A Gyakorló kiesett, hiszen ezen a nap már nem szerzett pontot.

 

A keresztbejátszás és a döntő mérkőzéseinek nagy vesztese a Dobó volt, hiszen mind a két meccse 2 – 2-re döntetlent hozott, és mindkétszer elvesztették a büntetőpárbajt, így 4. helyen végeztek. A József csapatának 3. helye minden dicséretet megérdemel, az egész kupán jól játszottak. A döntő végkimenetelét nehéz volt előre megjósolni, hiszen a Ferences és az Ady csapata is esélyes volt, végül a vártnál talán könnyebben nyert a párkányi Ady, megvédve a tavalyi elsőségét.

 

Az eredményhirdetésen Osvald Zsolt főszervező méltatta Szendy Gábor életútját, példaként állítva a mai fiatalok elé. „Nem kell mindenkinek Budapesten születnie, hogy sikeres legyen a sportban, vagy az élet más területén” - mondta.

 

A gyönyörű díjakat Szendy Gábor két lánya: Judit és Szilvia, valamint három unokája: Fanni, Julcsi és Kende adták át a helyezetteknek. A díjátadáson jelen voltak még Szendy Gábor régi sporttársai közül: Winkler János, Markó Béla és Osvald Béla is.

(forrás)