Rögbi Extraliga: Vereséggel indult a szezon
Sport
2015. okt. 9.

<p><span class="kiemelt">A Rögbi15 Magyar Bajnokság a férfiak mezőnyében október 3-án szombaton indult.</span> A tizenháromszoros magyar bajnok Esztergomi Vitézek 41 pontot kapott a szegedi FW Gorillák RC-től, s ezzel elvesztették idei első mérkőzésüket.</p>

Az alföldi gárda utánpótlás-nevelésbe fektetett energiája beért, fiatal csapatukkal 41-24 arányú, célbónuszt érő győzelmet szereztek szombaton a nem túl nagy játékerőt képviselő Vitézek ellen, s rögtön az Extraliga élére ugrottak. Óriási meglepetés ez, hiszen a Gorillák az első osztályban néhány éve játszanak, s tavaly is csupán az utolsó helyre volt elég a lelkesedésük.

A Kecskeméti Atlétikai és Rugby Club is simán verte a tavalyi bajnoki ezüstérmes, a nyáron az utánpótlás mezőny krémjét leigazoló, velük frissítő Budapest Exiles RFC-t. A KARC végig dominálta mindkét félidőt, az elsőben már 12 ponttal elhúzott, a második félidőben hiába küzdő száműzötteknek esélyt sem adva. (Bp Exiles - KARC 12 - 29/5-17)

A teljes cikk a Magyar Rögbi Szövetség honlapján olvasható.

(forrás)