Szavazzon Szerencsés Tiborra a Megyei Príma Díj voksolásán!
Kultúra
2015. szept. 17.

<p>Szerencsés Tiborral, testnevelő tanárral és az Ettore Cukrászda tulajdonosával beszélgettünk szerdán. A pedagógus 35 éven keresztül tevékenykedett testnevelőként a Szent István Gimnáziumban, mint mondja, neki mindenért meg kellett küzdenie az életben, a Testnevelési Főiskolára is csak harmadik nekirugaszkodásra vették fel, hiszen a „furcsa” ’70-es években nagyon nehéz volt bekerülni a nagyhírű intézmény padsoraiba.</p>

Végül Egerben kezdte meg a főiskolát, majd onnan jelentkezett át negyedévesként a patinás fővárosi egyetemre. Egerben óriási elánnal vágott bele tanulmányaiba, mindent latba vetve hajtott, hogy később felköltözhessen Budapestre. Biológiából és testnevelésből szerzett tanári diplomát, elnyerte a kitüntető „jó tanuló-jó sportoló” díjat is.

 

Soha nem volt kérdés, hogy visszatér-e Esztergomba, mindig tudta, hogy ide tartozik, ezért is tudott könnyű szívvel nemet mondani az egri főiskola ajánlatára, amikor tanársegédi megbízást kapott volna az universitas berkein belül.

 

A Szent István Gimnáziumban kezdte pedagógusi pályafutását, akkoriban ő volt a gimnázium (a kezdetek kezdetén még híradástechnikai szakközépiskola) egyetlen testnevelő tanára. A városi sportélet ebben az időszakban virágzott, elég csak említeni a futballt, a Vasas pályán több száz gyerek, megannyi korosztályos csapatban rúgta a bőrt. A Szent Istvánban ezzel szemben kevésbé volt fősodorban a sport. Szerencsés Tibor nagyot álmodott, látva maga körül a tehetséges gyerekeket, folyamatosan gründolta az iskola csapatait. Először a torna és a röplabda, majd a kosárlabda és a tenisz, nem utolsósorban pedig a labdarúgás is napirendre került. Tíz éven keresztül az első háromban tartotta a gimnáziumot a 350 fő alatti iskolák sport versengésében.

 

Mindig akadtak nagy generációk az iskola életében, akikkel megkezdhette a menetelést a megyei, esetleg országos döntőig. Azt viszont soha nem tagadta, hogy legközelebb a szertorna áll a szívéhez. 35 esztendő alatt, amit a pályán töltött, az alma mater tornászai 32 alkalommal jutottak országos döntőbe tanár úr vezetésével. Szerencsés Tibor teljesítményére az Országos Torna Szövetség is felfigyelt, és kitüntetéssel honorálták munkáját.

 

Nagyon szerencsés volt, hogy a gimnázium inspiráló közegében lehetett tanár, ahol az iskola vezetésének támogatását mindig a háta mögött tudhatta. Szerencsés tanár úr mentorálása alatt felnevelkedett tornászok az életben is sikeresek lettek, amit az edzéseken magukba szívtak, kitartást és küzdőszellemet, azt később az életben is kamatoztatni tudták. Mindennél többet mond erről, hogy a tornászai kilencven százaléka végül sikeresen elvégezte az egyetemet is. Pedig ott már nem járt a gombóc fagyi az elvégzett kreditek után. Úgy látszik, a torna és a hozzá kapcsolódó kitartó attitűd, és gondos nevelőmunka jótékony hatása egy életre a diákokkal maradt.

 

Azt, hogy jelölték a díjra, egy hosszú és küzdelmes, de mindvégig örömmel teli életmű megkoronázásaként éli meg. Mint megjegyzi, az eredmény már annyira nem is fontos, itt sokkal többről van szó. Arról, hogy elismerik a munkádat, megbecsülik azt, amire te feltetted az egész életed. Közel a hatvanháromhoz tudni, hogy nem volt hiába hosszú évek megfeszített tempója. Esztergomban is érzem, hogy az emberek velem vannak, drukkolnak nekem, még az utcán jártamban is kapok támogató szavakat, a volt tanítványaim pedig olykor a fővárosból szólnak le nekem, hogy „tanár úr Önre szavaztunk”.

 

Kívánhat ennél többet az ember?

 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei szervezete idén is kiosztja a megye a Príma Díjakat, amelyeket a megyében élő és dolgozó, a lakóhelye sikereihez és felvirágoztatásához aktívan hozzájáruló személyeknek ítélnek oda, remélve, hogy ráirányítják a figyelmet a lokálpatriotizmus jelentőségére. A VOSZ idén 11. alkalommal ítéli oda a díjakat.

 

A Szavazás menete

 

Rövidebben

 

Regisztráció után ITT szavazhat.

 

Hosszabban

 

Szavazatát leadhatja majd a 24 Óra kivágott szavazószelvényén, valamint a voszkom@gmail.com e-mail címen, illetve interneten a kemma.hu-n szeptember 27-éig.

 

Közönségszavazás a Kemma.hu-n: A regisztrált felhasználók 24 óránként egy jelöltre egyszer voksolhatnak. A voksolás előtt jelentkezzenek be az oldal felső részén a Belépés feliratva kattintva a küzönségszavazatokat gyűjtő oldalon kattintsanak arra a jelöltre, akire szavazni szeretnének. Ezt követően a felugró ablakban a jelölt képe mellett a kis szavazótáblára kell kattintani, végül pedig írják be az ellenőrző kódot és klikkeljenek az elküld gombra. Mindez a gyakorlatban nem tart tovább fél-egy percnél. A felugró ablakokat engedélyezze szavazás előtt.

A szavazatok frissülése a weboldalon nem valós időben történik, ezért előfordulhat, hogy egy-egy voks után nem jelenik mag azonnal a plusz voks a jelölt neve mellett. 

 

A Forrás Rádió weboldalán szintén naponta egy voksot adhatnak le kedvencükre.

 

Postai úton: A jelölteket a gáláig többször is bemutatják a 24 Órában. Kedvencére a lapból az ön által közönségdíjra érdemes jelölt bemutatkozását kivágva és azt a szerkesztőségbe (Tatabánya, 2800, Mártírok u. 44., a szerkesztőségi postaládába vagy postán feladva), illetve a VOSZ irodájába (Tatabánya, 2800, Bárdos lkp. 4/A fsz. 3.) eljuttatva szavazhatnak. 

(forrás)