40 milliárd forint érkezik a megyébe, na de mennyi jut ebből Esztergomnak?

40 milliárd forint érkezik a megyébe, na de mennyi jut ebből Esztergomnak?

2015. 08. 28. 13:25

A napokban elfogadott integrált területi programok alapján Komárom-Esztergom megye uniós forrásokból közel 40 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre a következő hét évben - mondta a megyeházán tartott sajtótájékoztatóján pénteken a megye fejlesztési biztosa.

Fotó: MTI

 

Völner Pál tájékoztatása szerint a forrásokból Tatabánya megyei jogú városként 13 milliárd forintot meghaladó összeget használhat fel. A fejlesztésekre októberben írják ki az első pályázatokat.


A keretösszeg legnagyobb részét, 46 százalékot a fenntartható és minőségi foglalkoztatásra lehet felhasználni, húsz százalék feletti részaránnyal szerepel környezetvédelmi, illetve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével járó fejlesztések támogatása. A források tíz százalékát költenék a társadalmi együttműködés előmozdítására, valamint a szegénység és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre.


Völner Pál ismertette, hogy a kormány a korábbi gyakorlattal ellentétben 2017. június 30-ig a 2014-2020-as uniós ciklus teljes támogatási keretösszegét pályázatok formájában meghirdeti a vállalkozások, önkormányzatok részére.

 

Völner Pál rámutatott, Európai Bizottság Magyarország 2014-2020-as időszakra vonatkozó vidékfejlesztési programjának elfogadásával támogatta, hogy a kormány a nagybirtokok helyett a kis- és közepes birtokokat segítse. Magyarország a mezőgazdasági nagyvállalkozók helyett a kis és közepes családi birtokokra fordíthatja  támogatások 80 százalékát.

 

Völner Pál korábban a Hídlapnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy Esztergomba és Dorogra körülbelül 13 milliárd forint érkezhet. Mindezt a lakosságszám alapján számította ki a fejlesztési biztos.

 

(MTI/Szeretgom)

2015. 08. 28. 18:12

.. ki lehet számolni hol mennyi : "Mindezt a lakosságszám alapján számította ki a fejlesztési biztos."

Más:  Ha valaki egyszer kimondta "Orbán egy geci"

Akkor én a következőre mondom, hogy "geciség" :

Völner Pál ismertette, hogy a kormány a korábbi gyakorlattal ellentétben 2017. június 30-ig a 2014-2020-as uniós ciklus teljes támogatási keretösszegét pályázatok formájában meghirdeti a vállalkozások, önkormányzatok részére.

 

Miért?

- Nos igazából ez csak a Fidesz (folyamatos) kampány célját  szolgálja és a fejlődés csak másodlagos.

- Azt a látszatot akarják EU-s pénzből kelteni, hogy mennyire dübörög a gazdaság.

- Így próbálnak elfedni minden problémát - közben húzzák a kivitelezést ... lásd a félig kész vasút ... ,hogy az ember eszébe vésődjön  ...

- persze ügyelnek arra, hogy csak a baráti vállalkozók gazdagodjanak. - tudják a szomszéd tehene dögöljön éhen, akkor csak tőlem vehetik a tejet aranyáron ... :) 

-  megnyerik a következő választást (is) aztán már .... - mintha Esztergom lenne a Meggyes korszakban ahol Tompika büszkén hirdette, hogy Esztergomban hozzák a legtöbb határozatot (stb.) a Képviselőtestületben. Való igaz ..... lásd mi lett belőle ...

Következmény:

A Fidesz és a baráti köre (ill. a seggnyalók)  jól megszedik magukat aztán illaberek-nádaberek utánnuk a vízözön ...

- De ők már nyugodtan "ülnek a pénzükön valahol a Seychelle-szigeteken, esetleg .... és  RÖHÖGNEK BÍRKA népen.

Ha nem külhonban vannak akkor jó iskolákba járatják a gyerekeiket, a személyzet takarít bevásárol stb .... közben utazgatnak a világban és nem okoz gondot nekik a tanszer, a napi, heti bevásárlás stb.  .... 

Szóval a birka nép mikor ébred?

2015. 08. 28. 14:11

Neked nem mindegy, hogy mennyiből nem látsz személyszerint egyetlen fillért sem? Az a pénz le se lassít a megyében mielőtt továbbsuhan.

2015. 08. 28. 13:50

Völner Úr!

Azt elmondta,hogy Tatabánya 13 milliárd Forintot kap,és Esztergom mennyit kap,mert erről nem beszélt.

Nem ártott volna tételesen felsorolni,hogy a megyében ki mennyit kap.