Métereken át tolta maga előtt a munkást az agresszív autós
Bulvár
2015. aug. 4.

<p>Kamera rögzítette a türelmetlen autós mutatványát a Főapát utcában. Az autós másodpercekig tolta maga előtt a Ferences Gimnázium felújításán dolgozó munkást. A rendőrség keresi a gépkocsi vezetőjét.</p>

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 11060/794/2015. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. július 30-án 11 óra 55 perckor ismeretlen személy közlekedett egy sötétkék színű, feltehetően Ford S-Max combi típusú személygépkocsival Esztergomban a Bottyán János útról a Főapát útra kanyarodva. A  gépkocsi vezetője a kereszteződéshez érve nem vette figyelembe, hogy az útszakaszt útfelújítási munkálatok miatt lezárták és behajtott oda. Az ott dolgozóknak félre kellett ugrani a jármű elől, azonban az egyik munkást a sofőr az autó elejével tolni kezdte. Az ismeretlen sofőr járművével beleakadt egy építkezési védőhálóba, amit Tát irányába elhajtva magával vonszolt. Az esetet a helyszín közelében lévő térfigyelő kamera rögzítette.

 

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya várja azok jelentkezését, akik szemtanúi voltak a bűncselekménynek, illetve azzal kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek. A rendőrség az ingyenesen hívható „Telenfontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), a 34/517-777-es telefonszámon, vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén várja a bejelentéseket.

 

Forrás:  Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

 

(police.hu)

(forrás)