János vitéz ősbemutató a Várszínházban
Kultúra
2015. júl. 27.

<p>170 éves a János Vitéz, Petőfi Sándor halhatatlan alkotása. Az évforduló alkalmával a Várszínház ősbemutatóval ünnepli a költőt és művét július 31-én.</p>

170 éve jelent meg először nyomtatásban a Pesti Divatlapban a János vitéz, a magyar irodalom emblematikus költeménye. Ősbemutatóval ünneplik ezt, a debreceni Jantyik Zsolt és a PG csoport Ezüstbojtár című produkcióját hívták meg a Várszínházba. A formáció a nagy magyar költő műve alapján készült mesét adja elő.

 

A PG Csoport 1986-ban alakult a Debreceni Egyetem berkeiben, a zenekar frontembere, Jantyik Zsolt  kiemelkedő szövegírói tevékenysége révén is hamar ismertté vált, többek között ő kölcsönzött tartalmat a Bikini legnagyobb slágereinek, illetve Varga Miklósnak is írt szövegeket. Az együttes első koncertlemeze, az előadás alapjául is szolgáló Ezüstbojtár tavaly jelent meg kiadásban.

 

Július 31. és augusztus 1. (péntek, szombat) 21 óra

Jantyik Zsolt : Ezüstbojtár

 

Ősbemutató
Jantyik Zsolt és a PG-csoport meséje Petőfi Sándor János vitéz című műve alapján
Zene: PG-csoport
Narrátor: Horányi László

Rossz idő esetén a helyszín: a Vármúzeum Nagyterme

Belépő: 1.500,- Ft

„ Nem halt meg Petőfi,él még János vitéz, 
Ki Tündérországából néha,néha lenéz
A szomorú világnak kicsiny szegletére
Magyarok helyének beteg bölcsejére...“

(forrás)