Ön szerint a Hősök tere jó helyen van, esetleg arrébb tolná?
Helytörténet
2015. júl. 16.

<p><span>A hősök emlékművének elhelyezése a déli városrészben a húszas évek derekán a város kulturális missziójának egyik állomása volt, hogy a túlsúlyban földművesek lakta terület lakosságát a széphez és művészihez szoktassák. Sokan viszont úgy gondolták akkoriban: n<span>em lehet szépíteni ott, ahol földművesek laknak! A mai állapotokból ítélve úgy tűnik, Esztergom megfeledkezett a szobor valódi rendeltetéséről.</span></span></p>

Fotó:  esztergomi-kepeslapok.hu

 

Több vita is kavargott a hősök szobra körül, egyrészt az emlékmű esztétikai értékéről, másrészt az elhelyezéséről kezdett verbális adok-kapokba városunk értelmisége. Az eredményt tudjuk, végül a déli városrészben, a Terézia utca torkolatánál állították fel a szobrot. A városi emlékművek elhelyezkedésének szempontjából tulajdonképpen ma is ez Esztergom határterülete.

 

Horthy Miklós avatja fel a szobrot!

 

Már a háború befejezése előtt, 1917-ben törvény mondta ki, hogy minden városnak és községnek anyagi erejéhez mért méltó emlékművel kell megörökíteni hősei emlékét. Az esztergomi hősök emlékműve a legelső, 1918-ban fogant elképzelések szerint a Szenttamás déli ormán magaslott volna a város fölé, (körülbelül azon hely fölött, ahol ma az 1938-ban épült Szent István emlékmű áll), hogy a város valamennyi utcájáról, a Dunáról, sőt a vasútról is látni lehessen. Ezzel párhuzamosan a húszas évek derekán megindult a polémia az emlékmű szimbolikájáról is, többen ugyanis turulmadarat láttak volna inkább a szobor tetején a későbbi „hasfájós” oroszlán helyett.

 

A Szenttamásra álmodott emlékmű tervei 1918-ból

 

Az 1918-as emlékmű terveit Gróh István készítette. A rajzokat az egykorú sajtóban nem közölték, csupán az Esztergom és Vidéke 2004-es számában jelentek meg, azokat Einczinger Ferenc a lap egykori újságírójának unokája, Melegh Imréné Bartal Mária juttatta el a szerkesztőségbe (kép forrása: Esztergom és Vidéke, 2004. augusztus 5.). Az emlékmű elkészítésébe beletört volna a város bicskája, hiszen óriási anyagi áldozatot követelt volna Esztergomtól, így csakhamar lekerült a napirendről. Egy újabb, de szerényebb szenttamási megoldás megvalósítása elé pedig a hegy egy részének csuszamlása gördített akadályt.

 

A szoborállítás ügyét a későbbiekben előbb a város nehéz anyagi helyzete, jobban szólva a monumentalitás vágya, utóbb pedig a lakosság „közönye” hátráltatta. A híradások szerint ugyanis a hozzátartozók elmulasztották bejelenteni hősi halottaikat a Városházán, a névsor még 1925-ben is hiányos volt, annak ellenére, hogy már 1921-től kérték az esztergomiakat tegyenek eleget a felhívásnak.

 

A szoborállítás 1926-ban kapott zöld utat, miután az illetékes hatóságok is elfogadták a terveket. Az alkotó ekkor a nyilvánosság előtt is beszélt alkotása szimbolikájáról, mint mondta, célja „a világot megreszkettető magyar vitézség glorifikálása egy hatalmas allegóriában, a magyar haza elszánt védelme és a magyar feltámadás gondolata rezgett lelkében. Célja volt, hogy az emlék — lelkesítsen!”. Szemben a hasonló magyarországi szobrokkal, amelyek inkább a gyászra helyezték a hangsúlyt. A kompozíció egyébként a korban a Magyarország legnagyobb háborús emlékművének készült.

 

Forrás: Fortepan.hu

 

Végül 1927. május 29-én leplezik le Lányi Dezső alkotását, a hősök szobrát a déli városrészben, közvetlen rálátással a Szent Anna templomra. Az avatáson maga Magyarország kormányzója, Horthy Miklós is személyesen vett részt. A kormányzó királyvárosi látogatásáról felvétel is készült. Egyes elbeszélések szerint ezrek tolongtak a szobrászművész monumentális alkotása körül, ráadásul a messze vidék is tiszteletét tette Esztergomban. Majd Huszár Aladár főispán elragadó ünnepi beszéde után a kormányzó szavaira lehullott a lepel az emlékműről. A ceremóniárol videófelvétel is készült.

 

Miért éppen oda került a szobor?

 

Az Esztergom 1927. február 23-án kelt számában megjelent cikk szerint a szerkesztőség nem osztja azt az egyoldalú felfogást, hogy a „Mária Terézia utcán túl, a földmíves negyedben ne kultúráljunk, ne szépítsünk, oda semmi szép és művészi objektumot ne állítsunk, mert ott úgyis kárba vész minden”.

 

A szerző véleménye szerint a műemlék nem illetéktelen, hanem egyenesen a lehető legjobb helyre kerül, hiszen az első világháború esztergomi áldozatai közül legtöbben a földművesek közül kerültek ki, s végre a városrész lakóit is hozzá kell „szoktatnunk a tiszta, egészséges és szép környezethez, úgy hogy a művészi szépségeket maga ápolja és védelmezze”. A környezetet pedig ezután kell méltóvá tenni a szoborhoz, a „portenger és a csordajárás” közepén. A vonatállomáshoz igyekvőknek ezen a poros, esős napokon pedig sártengerekkel zsúfolt területen kellett átverekedniük magukat.

 

A hősök emlékműve mögött építették fel ezután a város új elemi iskoláját is, párhuzamosan a szobor céljaival, a városrész kulturális színvonalának emelése érdekében; az iskolát az esztergomi hősök emlékének szentelték.

 

(Forrásaink voltak: dr. Sántha József: Esztergom vármegye és Esztergom szab. kir. megyei város tizéves történetének vázlata. In: Békássy Jenő: Komárom és Esztergomvármegyék ujjáépitése Trianon után, illetve az Esztergom, valamint az Esztergom és Vidéke vonatkozó számai)

(forrás)