Izgalmas egyéjszakás futókaland a kerékpárúton! - rajtol a Teliholdfutam
Sport
2015. jún. 11.

<p>Az Esztergomi Futóművek Amatőr SE július 4-én, szombaton este rendezi meg a Dunaparti Futópartik elnevezésű futóverseny-sorozat harmadik, egyben legizgalmasabb fordulóját, az éjszakai Teliholdfutamot a Duna-menti kerékpárúton. Az egyre népszerűbb sportesemény 4 és 10 kilométeres távjaira még lehet nevezni kedvezményesen.</p>

fotó: Mitter Balázs

 

Az utcai futás örömeinek egyre többen hódolnak hazánkban és régiónkban is. Jól látszik ez a tendencia az esztergomi Teliholdfutam közel egy évtizedes történetében is, hiszen míg az első évben alig több mint százan, addig az utóbbi néhány alkalommal már nagyjából háromszázan vettek részt a ritkaságnak számító és különleges hangulata révén vonzó éjszakai futáson.

 

A július negyedikén tartandó verseny központja az Erzsébet parkban lesz, ahová már 19 órától várják a futókat. Lehet a helyszínen is nevezni a 4 és 10 kilométeres futamokra (2000, illetve 2500 forintért), de kedvezőbb és kényelmesebb megoldás az előnevezés (1300, illetve 1800 Ft), amelyre július 1-ig van lehetőség az egyesület internetes oldalán (esztergomifutomuvek.hu), ahol a részletes versenykiírás is megtalálható.

 

Miután a nap lement és fényesen világítani kezd a telihold, a résztvevők együtt sétálnak fel a rajthelyre, a Bazilika alatti Sötétkapu város felőli oldalára, ahol pontban 22 órakor eldördül a startpisztoly és elindul a kivilágított vidám futósereg az alagút ódon falai közé, majd a Vízivároson keresztül ki versenytempóban, ki kényelmesen kocogva visszatér az Erzsébet-parkba, ahol a várakozó hozzátartozók és a szervező önkéntesek buzdítása mellett a kerékpárúton belefutnak a sötét éjszakába. A rövidebb táv indulói a lakóparknál, a hosszabb távot vállalók pedig a Csenkei patak közelében fordulnak majd vissza a park felé, hogy a Várhegy és a Bazilika csodálatos díszlete előtt célba érjenek.

 

fotó: Mitter Balázs

 

A versenyen nemcsak a leggyorsabbakat díjazzák, hanem a hagyományoknak megfelelően Szentjánosbogár-díjban részesül a legjobban és legkreatívabban kivilágított versenyző, különdíjat kap továbbá a legfiatalabb és a legidősebb futó is. Üres kézzel senki nem távozik, hiszen minden célba érkező érmet és emblémázott ajándéktárgyat kap, valamint a szponzori felajánlásoknak köszönhetően lesz ital és harapnivaló is a célban.

 

A jó buli hangulat megteremtése mellett természetesen a biztonságra is gondoltak a szervezők, ezért a futáson kötelező és hasznos is a láthatósági mellény, vagy egyéb fényvisszaverő felszerelés, és az elemlámpa használata.

 

Minden futót vár tehát az éjszakai Esztergom!

 

Gábor Éva

Esztergomi Futóművek Amatőr SE

(forrás)