Másodszor is kivonultak az oroszok Esztergomból
2015. jún. 5.

<p>Látványosan leállt a Csalamádé temető felújítása, pár hete eltűntek a területről a munkások, s nyoma veszett a sírkert közepén felállított szobornak is. Kérdésekkel fordultunk az önkormányzathoz, reggel megérkeztek a válaszok is.</p>

Három évvel ezelőtt került a temető felújításával kecsegtető ötlet az önkormányzat elé. A részletes megállapodás kidolgozása ezután többször csúszott. Végül 2015 elején született megegyezés a város és a felújító cég között, annak rendje és módja szerint márciusban el is kezdődtek a munkálatok. Az ígéretek szerint nyáron már a megújult Hősök Kertjében sétálhattunk volna. A munka gőzerővel el is indult, márciusban fotóriportban pillanatképet közöltünk a temetőben történt változásokról.

 

A temető mindig is Esztergom egyik perifériás színtere volt, már a ’20-as és ’30-as években is a gyatra milliőről szól a fáma az újságcikkekben, ha a sírkertről tesznek említést. Az évtizedek alatt ugyan történtek kisebb változások, így többek között kerítést vontak a terület köré, illetve katonai emlékműveket helyeztek el a temető két pontján is, viszont a nagy rendbetétel továbbra is váratott magára.

 

Az utóbbi években valami beindult, a figyelem homlokterébe került a Csalamádé. Először a Tizennégy Oroszlán Kft., majd annak felszámolása után a szlovákiai székhelyű Orion Consulting s.r.o vette át a kezdeményezést. A képviselő-testület végül zöld utat adott a terület felújításnak, amelynek költségeit a Békességszerzők és Béke orosz alapítvány vállalta magára. Látványosan kezdődött a munka, a terület egy részének átadását május 9-re ígérték, ekkor nemzetközi jelentőségű katonai rendezvény közepette a nagyközönség is használatba vehette volna a temetőből Hősök Kertjévé avanzsált emlékparkot. Az ünnepség után indult volna a rekonstrukció második üteme.

 

Végül azonban tovább csúszik a terület átadása – tudtuk meg az önkormányzat illetékeseitől, akik e-mailban feltett kérdéseinkre is válaszoltak. Mint megjegyzik, Az Orion Consulting s.r.o. ugyan egy darabig szemlátomást jól haladt a munkálatokkal, ám május elején levonultak a munkások a területről. Az önkormányzat hivatalos levélben kért magyarázatot és tájékoztatást, a május közepén kelt levelet a tértivevény tanúsága szerint átvették, válasz azonban a mai napig nem érkezett. Az önkormányzat a válasz birtokában tud majd határozni arról, hogy mi történjen a Csalamádé temetővel, az Orion Consulting s.r.o.-val kötött szerződés azonban rögzíti, hogy a kivitelező köteles mindenképpen helyreállítani a területet. Megtudtuk azt is, hogy a történtekkel párhuzamosan a Honvédelmi Minisztérium még április végén levélben tájékoztatta a városvezetést, hogy akár folyamatban lévő, akár tervezett világháborús sírkertfelújítást támogatnának. 

 

Így valószínűsíthető, hogy az építkezést minden nehézség és információs bonyodalom ellenére is folytatják majd a közeljövőben. Viszont kérdés marad, hogy a mostani beruházóval, vagy a Honvédelmi Minisztérium közreműködésével. Közölték azt is, hogy az önkormányzat a fennakadások ellenére mindent megtesz azért, hogy a csalamádé temető végre méltó módon őrizze az ott nyugvók emlékét.

 

A szobrot elszállították, a talapzat maradt, a temető befejezése még várat magára

 

A temető szívében viszont megépült az első világháború utáni megbékélését szimbolizáló szobor, amely a Mindszenty-emlékművet is jegyző Vlagyimir Szurovcev nevéhez fűzüdik. Nem volt nehéz észrevenni, ugyanis rikító kék fóliával rejtették el az esztergomiak szemei elől. Pár hete azonban nem csak a munkások tűntek el, hanem az emlékműnek is nyoma veszett. Az önkormányzat elmondása szerint a szobrot ők szállították el, mivel az építkezés területén nem tudták biztosítani annak őrzését. Az alkotás egyébként egy lányt ábrázol kezében koszorúval és pálmaággal.