Frankás sikerek a 4. Ökumenikus Diákfilmszemlén

Frankás sikerek a 4. Ökumenikus Diákfilmszemlén

2015. 06. 03. 16:15

Dózsa Endre, az iskola 11. osztályos tanulója két filmjével három díjat nyert az ökumenikus filmszemlén, amelyet a katolikus, református és evangélikus iskolák diákjainak írnak ki évente.

Negyedik alkalommal hirdették meg az Ökumenikus Diákfilmszemle pályázatot, katolikus, református és evangélikus iskolák tanulóinak. A pályázatra két korcsoportban, az 5-8. évfolyamos tanulók és a 9-13. évfolyamos tanulók jelentkezhetnek filmjeikkel. A szemle idei kiemelt témája a "Tiszta szívvel" jelige köré szerveződött. Emellett a diákok bármilyen szabadon választott témát feldolgozhatnak, tetszőleges műfajban, legfeljebb tíz perc terjedelemben.

 

A kiemelt kategóriában Dózsa Endre, az iskola 11. osztályos diákja a középiskolások között az első helyet hozta el Az ég felé című kisfilmjével, utóbb a közönségdíjat is elnyerte alkotásával.  A szabadon választott kategóriában Skizocső című filmjével pedig második lett a versenyen. Utóbbi rövidfilmet Vehovszky Bernadettel, a budapesti Patrona Hungariae Gimnázium tanulójával közösen készítette.

 

A filmek megtekinthetők:

 

Az ég felé

 

Skizocső

 

 

Még nincsenek kommentek :(