„Metropolis Hungariae” – konferencia Esztergom ezeréves múltjáról
Kultúra
2015. máj. 29.

„Metropolis Hungariae” – konferencia Esztergom ezeréves múltjáról

<p class="lead">„Metropolis Hungariae” – Esztergom, Magyarország első fővárosa címmel rendeztek történettudományi konferenciát Esztergomban, a Szent Adalbert Központban május 28-án az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szervezésében. A konferencia védnöke Erdő Péter bíboros volt. A Magyar Kurír részletes <a href="http://magyarkurir.hu/hirek/metropolis-hungariae-konferencia-esztergom-ezereves-multjarol">beszámolója </a>az eseményről.</p>

A konferenciát Székely János esztergom-budapesti segédpüspök nyitotta meg. Rövid beszédében a Jelenések könyvének két városára utalt: Babilonra és a Mennyei Jeruzsálemre. Babilon az alulról építkező város, amely pusztán az emberi erőfeszítések által jön létre, és amelynek szimbóluma a parázna asszony. A Mennyei Jeruzsálem ezzel ellentétben a fölülről építkező, az isteni világból alászálló ország, amely mintegy Isten menyasszonyaként valósul meg vagy jön el. Székely János arra utalt, hogy minden város azért épül, hogy a Mennyei Jeruzsálem előképe legyen.

 

Amint rámutatott: Esztergom ilyen város volt. Géza innen küldte követeit I. Ottó német-római császárhoz, Istvánt itt keresztelték meg, valamint ide érkezett Szent Adalbert is, aki az életszentségben való növekedésben példaként járt az uralkodó előtt.

 

 

 

Itt élt Boldog Özséb, itt működött Mindszenty, Temesvári Pelbárt is, amely mind azt mutatja, hogy Esztergom valóban „felülről építkező” városa volt a magyarságnak. Beszéde végén a segédpüspök arra hívta fel a konferencián résztvevők figyelmét, hogy tekintsenek az emberi erővel „összehordott” kövek mellett az égi építkezésre is.

 

A résztvevőket ezután Romanek Etelka, Esztergom város polgármestere is köszöntötte.

 

A délelőtti szekciók Székely János elnöklete alatt Zsoldos Attila akadémikus (MTA BTK Történettudományi Intézet) előadásával vették kezdetüket. Az előadó A három Esztergom: a korai várost alakító tényezők címmel a 12. századi Esztergom alakulástörténetéről beszélt, amelyben meghatározó szerepet játszott a királyi hatalom, az érsekség, valamint a polgárság. E három tényező kiemelésével mutatta be azt, hogy Esztergom miképpen vált a középkori Magyarország központi városává. Utalt arra, hogy a fejedelmi Magyarország, majd  a későbbi királyság középpontjaként már korabeli források is megemlékeznek Esztergomról, valamint a környékbeli falvakról, így köztük Szentkirályról is, ahol feltehetőleg az első királyi központ volt. Előadásában elmondta, hogy Esztergom III. Béla király uralkodása alatt kezdett fejlődésnek indulni, halálával azonban elakadt a fejlődés, és az ország uralkodói súlypontja Óbudára tevődött át.

 

Az 1001 óta jelenlévő érsekség szintén meghatározója volt a város fejlődésének, hiszen, amint arra az előadó utalt, a város kereskedelmi fellendülésében elengedhetetlen szerepet játszott az a tény, hogy a főpapi udvar a helybéli lakosság által előállított termékek állandó felvevője volt, így növelni tudta nemcsak a termelést, hanem a színvonalat is. Ez a jelenlét a városiasodás felé vezető folyamatot is elősegítette.

 

A lakosságról szólva Zsoldos Attila kiemelte a városban megtelepedett olasz kereskedő réteget. A betelepült olasz lakosság által a külföldi, jó minőségű áruk cseréjére és felvásárlására nyílt lehetőség, amely bizonyítja Esztergomnak a korban betöltött fontos kereskedelmi szerepét.

 

 

 

Horváth István, az esztergomi Balassa Bálint Múzeum nyugalmazott igazgatója Szent István városa: Esztergom című előadásában a szent király és Esztergom kapcsolatát állította vizsgálódásának középpontjába, olyan korabeli forrásokat keresve és mutatva be az érdeklődők számára, amelyek egyértelműsítik, hogy István lakóhelyéül Esztergomot jelölte ki. Ebben a kapcsolatban elengedhetetlenek azok a történelmi és régészeti emlékek, amelyek a városnak mint királyi székhelynek a meglétéről tanúskodhatnak. Az előadó ezeknek a bemutatásával kívánta hangsúlyozni, hogy Székesfehérvár mellett Esztergom is központi helyet foglalt el a magyar történelemben.

 

Így abból kiindulva, hogy a honfoglalás korából számottevő régészeti leletekre bukkantak a várhegy déli lábánál, Horváth István hangsúlyozta, hogy már a kezdeti időkben kiemelt szerepe lehetett a területnek, amelyet Géza fejedelem is központi ranggal ruházott fel. Kitért István esztergomi születésére, megkeresztelésére, a Boldog Gizellával kötött házasságára, amelyek színhelye Esztergom volt. A város központi szerepére mutatnak rá azok az épületek is, amelyeket a 11–12. században építettek.  A múzeumigazgató bemutatta a Szent István első vértanú-templomot, a Szigeti kolostort, valamint a Szentkirályban feltárt temetőt, amely régészeti leletek alapján bizonyította a város korabeli kitüntetett helyzetét.

 

 

 

Terplán Zoltán, az Esztergomi Vármúzeum tudományos munkatársa a Magyar Királyság külkapcsolatain keresztül mutatta be Esztergomot mint az első királyi székhelyet (Esztergom, az első királyi székhely). Előadása elején más európai királyi központok kulturális életben betöltött szerepére utalt, így például Aachenre, feltéve a kérdést, hogy vajon Esztergom rendelkezett-e ahhoz hasonló művészeti és tudományos, valamint kulturális szereppel.

 

Előadásában kiemelte, hogy már Géza fejedelem idejében is diplomáciai központként működött Esztergom, hiszen a fejedelem innen küldte követeit I. Ottóhoz 973-ban, amellyel egyértelművé tette, hogy országát a kereszténység és Európa felé kívánja vezetni; e tekintetben vált fontossá fiának, Istvánnak a házassága Gizellával.

 

 

 

Szovák Kornél, a MTA doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Medievisztika Tanszékének oktatója A király, a nagyúri palota meg a tölgyfa. Esztergom III. Béla birodalmában című előadásában III. Béla udvara és a Német-Római Császárság közötti kapcsolatról beszélt, kiemelve azt az eseményt, amikor I. Frigyes német-római császár a 3. keresztes hadjárat során átvonult az országon, megállva Esztergomban is. Lübecki Arnold és Ansbertus feljegyzéseit vetette össze, amelyek Esztergomot mint „prima metropolist”, érseki székhelyet említik.

 

Előadásában kitért annak vizsgálatára, hogy a magyar historiográfia miért nem említi a királytalálkozó eseményét; P. Mester Gesta Hungarorumára mint fiktív leírásra hivatkozott, azonban a történelmi helyszínek valódiságát nem kérdőjelezte meg. P. Mester, ahogyan azt a forrásokból tudhatjuk, a királyi adminisztrációban tevékenykedett, és Szovák Kornél felvetése szerint filológiailag megfeleltethető az egy oklevél szerzőjeként szereplő Pál prépostnak. E tekintetben érdekes – hívta fel a figyelmet az előadó, hogy mint a királyi udvarhoz szorosan kötődő személy, nem tesz említést a német-római császár és a magyar király találkozójáról.

 

Major Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének vezetője a Szent Vid-templom régészeti feltárásairól tartott prezentációt (Régészeti kutatások a Szent Vid-templomban), amelyben a 2014 augusztusáig elért kutatási eredményekről számolt be. A Régészeti Tanszék, valamint az Esztergomi Vármúzeum összefogásával megvalósuló feltárásoknak köszönhetően lehetőség nyílt a középkori várfalon kívül elhelyezkedő, az ún. macskalépcső közelében fekvő területnek az átvizsgálására.

 

A kutatások során a Szent Vid-templomként ismert középkori épület maradványainak feltárása során többek között olyan freskótöredékekre is bukkantak, amelyek a várkápolna 14. századi freskóival mutatnak rokonságot. A Horváth István által 1991-ben rögzített falmaradvány kutatási nyomvonalán továbbhaladva, az oktatók és diákok közös munkájával további, a padlószintre lehullott freskótöredékeket is feltártak.

 

Az ásatások során körvonalazódni látszik az egykori templom alaprajza és elhelyezkedése, így megállapítható, hogy egy kéthajós szentélyzáródással rendelkező kápolnáról lehet szó, amelynek nyugati homlokzata a várhegy csuszamlásának köszönhetően a 12. században kiszakadt az épületből. Major Balázs emellett kitért az ásatásokat nehezítő körülményekre is, így a török ostromra, amely során barbakánnal erősítették meg a várfalat, és amely a hajdani kápolna boltozatára terhelődött rá, illetve a bazilika építésekor odahordott törmelékréteg is jelentősen „összekuszálta” a leletrétegeket.

 

 

 

A régészeti előadások sorát Bertók Gábor zárta, aki a Pázmány oktatójaként az Esztergom-Szentkirály néven ismert városrész feltárásának lehetőségeiről beszélt (Geofizikai kutatások eredményei Esztergom-Szentkirályon). A terület korábban Abony néven volt ismert, ám történeti adatok a település létezéséről 1543-ig vannak. A később Szentkirálynak hívott település az utóbbi évtizedekben rendkívül lepusztult, köszönhetően az ottani kőbányának, valamint annak az orosz katonai bázisnak, amely 1950–1990 között működött a területen. A földradaros vizsgálatokkal, ahogyan az előadó elmondta, egy háromhajós bazilika feltárására szeretnének kísérletet tenni, valamint a Szent István-templom maradványait kutatják. Ehhez azonban szükséges a korábbi kutatások eredményeit egyetlen térinformatikai rendszerben összevetni, és felmérni azokat a helyszíneket, amelyeken már nem érdemes ásatásokat folytatni, illetve ezáltal azokat leszűkíteni, ahol megvalósulhat a régészeti munka.

 

 

 

A konferencia Esztergomnak mint Magyarország első fővárosának történelmi múltját elevenítette fel a régészeti, művészettörténeti és történelmi előadásokon keresztül.

 

A konferencia délutáni szekcióiban a Keresztény Múzeum igazgatójának, Kontsek Ildikónak az elnökletével Marosi Ernő (Esztergom II, A 12. századi Szent Adalbert-székesegyház a művészettörténetben), Lővei Pál (Bíbor Esztergom – a Szent Adalbert-székesegyháza Bakócz-kápolna és a királyi/érseki palota vörös márványa), Takács Imre (Az esztergomi Deésis és a Porta speciosa programja), Érszegi Géza (Diplomatikai megfontolások János érsek prímási kinevezéséről), Körmendy Kinga (A Collegium Christi tagjainak tanulmányai), valamint Hegedűs András (Esztergom város kettős pecsétje) előadásaira került sor. A művészettörténeti előadások, ahogyan Kontsek Ildikó rámutatott, szorosan kapcsolódnak a történelmi és régészeti kutatásokhoz, hiszen a tudományterületek kiegészítik egymást. A korábbi években fokozott érdeklődés figyelhető meg az esztergomi művészeti értékek iránt – hangsúlyozta Kontsek Ildikó.

 

Marosi Ernő akadémikus (MTA BTK Művészettörténeti Intézet) előadása a Szent Adalbert-székesegyház építészettörténeti kutatási eredményeit foglalta össze, különös tekintettel az első építkezési időszak (11. század) fennmaradt faragványaiból levonható stiláris következtetésekre.

 

A második előadásban Lővei Pál, a MTA BTK Művészettörténeti Intézetének kutatója azt bizonyította, hogy a templom belsejében évszázadokon át, egészen a reneszánsz Bakócz-kápolna elkészültéig elegáns vörösmárvány falburkolatot használtak. A mészkő jellegű anyag a környék (Tardos, Süttő) kőfejtőiből származott és terjedt el egész Közép-Európában.

 

 

 

Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa a Porta speciosa ikonográfiai programját elemezte, mely sajátosan ötvözi a krisztológiai és a magyarországi, világi uralkodók jogi státuszára vonatkozó utalásokat.

 

A konferencia levéltári kutatásokra összpontosító, utolsó részében Érszegi Géza, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa a pápai bullák kiállításának szokásait mutatta be, Körmendy Kinga, a MTA Kézirattárának nyugalmazott könyvtárosa a székesegyház mellett működő szegény sorsú diákok számára a 14. században működő Collegium Christi történetét ismertette. Hegedűs András, a Prímási Levéltár munkatársa pedig részletesen elemezte az esztergomi „latinus” polgárok kettős pecsétjén látható ábrázolások jelentését.

 

Fotó: Lambert Attila

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír

(forrás)