Hungarikum lehet a bazilika
Kultúra
2015. ápr. 20.

<p>Egyediek, megismételhetetlenek és a magyarság csúcsteljesítményei - ezeket az alkotásokat fogja egy csokorba a hungarikum fogalma. A városvezetés szívesen látná ebben a társaságban a bazilikát is.</p>

Esztergom csatlakozna a Hungarikum Szövetséghez egy csütörtökön tárgyalni kívánt előterjesztés szerint. Tudvalevő ugyanis, hogy a szervezet azokat a termékeket, alkotásokat, szellemi értékeket, illetve gyártóikat, alkotóik örököseit tömöríti, amelyekről a világon mindenütt eszébe juthat az embereknek Magyarország. A szövetség célja ezen hazai értékek védelme, újak létrehozásának propagálása, illetve az országimázs erősítése világszerte.

 

Végigböngészve a szövetség lajstromát, kiderül, hogy sem a hungarikumok, sem pedig a Kiemelt Értékek Listáján nem szerepel még épített környezeti érték. Az önkormányzat a szövetséghez való csatlakozással - kihasználva az adódó lehetőséget - elsősorban a bazilika hungarikumként való elismerését szeretné előrébb mozdítani, így ebben a kategóriában Esztergom adhatná az ország első védett nemzeti értékét; turisztikai szempontból is nagyobb vonzerőt kölcsönözve a nagybecsű épületnek, így az egész városnak.

 

(forrás)