Az országos döntőn is kiválóan szerepeltek a dobós lányok

Az országos döntőn is kiválóan szerepeltek a dobós lányok

2015. 04. 17. 17:19

Több száz iskola vett részt a Bolyai Természettudományi Csapatversenyen, a területi fordulókat még márciusban tartották, április 11-én pedig sor került az országos döntőre is, ahol Esztergomot a Dobó Katalin Gimnázium négyfős csapata képviselte.

A Bolyai Csapatverseny általános és középiskolás diákok 4 fős csapatainak szóló matematika, anyanyelvi és természettudományi vetélkedő. A verseny ismeretanyaga évfolyamonként változott, az ötödikesek hét főbb témakörben mérték össze tudásukat (anyag és közeg, élet a kertben, házi és ház körüli állatok, környezetünk élővilága, az ember és egészsége, tájékozódás a térképen, hazánk helye Európában). A kiírás célja volt, hogy a versenyzők tovább fejleszthesség csapatjátékosi kompetenciákjukat, közösen dolgozva oldják meg a feladatokat. A körzeti fordulókat március elején, az országos döntőt pedig április 11-én rendezték a fővárosi Sashegyi Arany János Iskolában.

 

A döntőt végül nagy csatában az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola nyerte, a dobós lányok 12. helyen végeztek. Az országos döntőbe jutott csapat tagjai:  Fűry Annának, Kollár Annának, Pleskó Pannának, Végh Zsófiának (mindannyian az 5.a osztályba járnak) Felkészítő tanáruk: Lampert Mária tanárnő volt.

Még nincsenek kommentek :(