Plébániák napja Szentgyörgymezőn
Kultúra
2015. ápr. 17.

<p>A szentgyörgymezői búcsúval egy időben Esztergom plébániai közös programsorozatot tartanak, amelyre szeretettel várják híveiket. A gyerekeket játszóház várja, a nagyobbaknak kiállításokkal, a felnőtteknek pedig gitárkoncerttel kedveskednek.</p>

Közös ünneplésre várják Szentgyörgymezőn az esztergomi plébániák híveit Szent György ünnepe - búcsúja alkalmából. Április 25-én délben bográcsozással kezdődik a programsorozat, majd a plébániák közötti ismerkedéssel folytatódik. Közben egy órától játszóházat rendeznek az olvasókörben. Délután három órától a szentgyörgymezői gazdák különleges eszközeit vehetik szemügyre a látogatók.

 

Este hat órától a Vízivárosi templomban misét celebrálnak a plébániai közösségek kórusainak közreműködésével, illetve Gável Gellért és az Eucharist gitáros formáció lép fel keresztény könnyűzenei programmal kedveskedve a résztvevőknek. Másnap vasárnap folytatónak a programok, tíz órától a búcsú alkalmából mise kezdődik a Szentgyörgymezői templomban, negyed tizenkettőtől az Esztergomi Gyermekotthon kórusa lép fel, fél órás előadásuk után pedig közös ebéddel várják a híveket, emlyre előzetes feliratkozás szükséges.

(forrás)