Biciklis pihenőhelyek az EuroVelo 6 mellett

2015.03.22. 5:40

Tavaly bicikliztünk egy pár napot Ausztriában (Amúgy pont Esztergom osztrák testvárvárosa volt a cél). Remek tapasztalatszerzés volt. Többek között nagyon tetszett, hogy a kerékpárutak mellett (külterületen vagy közvetlenül a falu szélén) fedett biciklis pihenőhelyeket alakítottak ki térképpel, padokkal, asztallal, ivókúttal, kukával, helytörténeti szövegekkel). Egyes helyeken szerszámok is be voltak készítve egy ládába,természetesen drótkötélen. (A kötél vastagsága egyenesen arányos a magyar határ közelségével.) Ha be lehetne 1-1 ilyet tervezni pl Tát és Búbánat irányába is (pl. görzenál?ott már van/volt ivókút), akkor az nagyban megkönnyítené az EuroVelo 6-on, a Duna mellett közlekedők egyre népesebb csoportjának életét.

 

Mivel Esztergomnak elég sok külterülete van, ahol remélhetőleg még ebben az évszázadban elkészül a kerékpárút, fejben kéne tartani, hogy ennyit legalább hozzátegyünk majd ahhoz a beruházáshoz, ami majd több látogatót hoz nekünk hosszú távon.

 

(Simán lehetne reklámokat is feldobni a falra, rengeteg a turista, akinek kellhet alkatrész vagy javítás, és természetesen a cégek be is szállhatnának a felépítés költségébe vagy mondjuk pár évente a festésbe, szerszámok pótlásába cserében.)

Képek
0 darab kép
Dokumentumok
0 darab dokumentum
Támogatók felhasználók, akiknek tetszik ez az ötlet
5 darab támogató

2015.06.30. 21:20

Lehetne egy ilyen állomás "alapja" a jelenleg a Széchenyi téren tárolt, funkciótlan "karám".

2015.04.05. 22:29

Nagyon jo, egészséges ötlet.  VigyorDe a környékét be kellene kameràzni !

 

E.T.

Fontos lenne? 5: azonnal, 4: idén jó lenne, 3: 1-2 éven belül, 2: egy évtizeden belül, 1: felőlem, akár soha
Értékelve: 5, szavazatok száma: 5
Felhasználási feltételek és adatvédelmi nyilatkozat | Moderálási alapelvek | Médiaajánlat | Impresszum