Nézelődjön az egyesítés előtti Esztergom térképén új szolgáltatásunk segítségével

Nézelődjön az egyesítés előtti Esztergom térképén új szolgáltatásunk segítségével

2015. 02. 11. 19:23

Tudta, hol voltak az egyesülés előtti Esztergom, Víziváros, Szentgyörgymező és Szenttamás községházai? Hol voltak a városrészek határai? Tudta, hogy Szenttamás község leért egészen a Kis-Dunáig? 

Újabb funkcióval bővült a Szeretgom térkép oldala:  ki/be kapcsolható térképrétegeken követhetjük a régi Esztergom fejlődését.

Egyelőre 4 térkép került fel: az 1890-es, Kőrösy László szerkesztette útikönyv térképén még az egyesítés előtti Esztergom utcaneveit láthatjuk feltüntetve és külön jelölve vannak az Árok utca árkán átvezető hidak (1895 után jelentősen változott a város utcanévsora). Az ugyancsak 1890-ben megjelent Pallas térképen a környező hegyvidék domborzati viszonyai is jól kivehetőek. Az 1928-as és 1930-as térképeken pedig már a vízivárosi és a prímási sziget egybeolvadását is felismerhetjük.

Jelenleg az 1890 és 1930 közötti időszakba léphetünk vissza az időben a Szeretgom térkép rétegválasztója segítségével, a közeljövőben ezt az időszakot igyekszünk mindkét irányba kitolni.

 

 

 

Még nincsenek kommentek :(