Az Élet Menete Alapítvány díjazta Székely János esztergom-budapesti segédpüspököt
Egyház
2014. nov. 21.

<p><span>Székely János esztergom-budapesti segédpüspök és Mátraházi Ferenc középiskolai tanár kapta az Élet Menete Alapítvány Kézdy György-díját - tájékoztatta az alapítvány pénteken az MTI-t.</span></p>

A díjat évente két olyan embernek ítélik oda, akik hivatásuk során vagy egyéb tevékenységükkel kiemelkedő teljesítménnyel szolgálják azokat a célokat, amelyeket az Élet Menete Alapítvány is sajátjának vall: hitelesen emlékezni és emlékeztetni a történelem meghatározó eseményeire, amelyek nemzeti, történelmi identitásunk részei - olvasható a közleményben.

A holokauszt hetvenedik évfordulójára szervezett emlékév lezárása alkalmából tartott ünnepségen és díjátadáson az egyik díjazott, Székely János kiemelte, hogy a történelmi sebeket gyógyítani kell - írták.

Az alapítvány tájékoztatása szerint a segédpüspök hozzátette, hogy a Keresztény-Zsidó Tanács társelnökeként az egyik fő célja, hogy végre megfelelő középiskolai tananyagot állítsanak össze a magyarországi zsidók által alkotott magyar értékekről a művészetben és a gazdaságban.

Azt írták: a rendezvényen Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete kiemelte, hogy a "holokauszt-emlékév legnagyobb érdeme az volt, hogy volt", és hogy a ma is fenyegető rasszizmus, antiszemitizmus és a visszaszorításuk "parancsa" a közbeszéd, a média aktuális témája lett.

 

Forrás: MTI

(forrás)