Esztergom helye a megyei területfejlesztésben
Gazdaság
2014. nov. 13.

<p style="text-align: justify;">Véget ért a megyei tervezés és elkészült <span>a programterv</span> a 2014-2020-as időszakra az esztergomi fejlesztések ügyében is, amelyet az október 31-i megyei közgyűlésen hagytak jóvá. Hiszen a legújabb hét éves uniós tervezési ciklusra a fejlesztéspolitika legfőbb letéteményeseivé immár a megyék váltak, ez változás a megelőző időszakhoz képest. Esztergomba és közvetlen környezetébe milliárdos nagyságrendű beruházások érkezhetnek a tervek szerint, ezáltal térségbeli integráltságunk hatékonyabb lesz, miközben közlekedés szempontjából is javulhat a helyzet. Az árvízvédelem eredményesebb lesz és ütemtervbe került az Ister-Granum tudásközpont létrehozása is.</p>

 

 

  • M10 Üröm-Kesztölc közötti szakaszáról (megvalósíthatósági tanulmány kész) Kiemelt projekt.
  • Generációk Háza – Idősek napközbeni ellátásának fejlesztése (projektötlet)   
  • Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal akadálymentesítése (megvalósíthatósági tanulmány készül)
  • Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal óvoda intézmények akadálymentesítése (megvalósíthatósági tanulmány készül)                
  • Esztergomi várhegy Nyugati felének rekonstrukciója (projektötlet)
  • Palatinus strand és tó turisztikai fejlesztése (projektötlet)
  • Pilisszentléleken a helyi identitás és kohézió erősítése, ezáltal népességmegtartás megvalósítása (megvalósíthatósági tanulmány készül)
  • Bazilika Búcsú és Szent István napok – 1 hetes rendezvénysorozat augusztus 20-ra épülve (projektötlet)
  • Városi kerékpárutak hálózatának fejlesztése (Annavölgy, Dorog, Sárisáp, Csolnok, Esztergom) (megvalósíthatósági tanulmány készül)
  • EUROVELO 6 kerékpárút bővítése (Esztergom, Komárom, Mogyorósbánya, Neszmély,Nyergesújfalu, Dunaalmás, Pilismarót, Dömös, Süttő, Almásfüzitő, Ács, Tát, Lábatlan) (megvalósíthatósági tanulmány kész) Kiemelt projekt.
  • Városi kerékpárutak hálózatának fejlesztése (Annavölgy, Dorog, Sárisáp, Csolnok, Esztergom) (megvalósíthatósági tanulmány készül)
  • Árvízvédelmi intézkedések (bővebben lsd. lent)
  • Ister-Granum interregionális tudásközpont létrehozása Esztergom modern városrészében, a városi könyvtár korszerű elhelyezésével és modern könyvtári szolgáltatások kiépítésével (kapcsolódva a Duna menti jövőgazdasághoz). Külön forráskerete lesz, még nincs döntés.

 

Az integrált területi program (ITP) fókuszában a megyek versenyképességét és globális trendeknek való csökkentését célzó intézkedések szerepelnek, összhangban olyan fejlesztésekkel, amelyek a települések tartósan, fenntartható módon, egyre inkább saját erőből történő finanszírozásához is hozzájárulnak (vízgazdálkodás, települési terület- és zöldfelület gazdálkodás, közintézmény-hálózat, közszolgáltatások). Fontos kritérium a projektválasztás során a „térségi összehangoltság”, ezen belül a kisvárosok térségszervező szerepeinek erősítése és térségi vonzáskörzettel rendelkező intézmények elsőbbsége. Az ITP projektcsomagokat a Területi- és Településfejlesztési Program (TOP) forráskeretéhez igazítják, ezáltal a 2014-2020-as időszak fejlesztési terveit fűzi össze. A TOP által támogatott programok mellett ágazati és területi fejlesztések is szerephez jutnak, többek között országhatáron átnyúló projektek, mint a szlovák-magyar összefonódásban kezdeményezett tervezetek.

 

Kiemelt projektként szerepel a tervezetben az M10-es út Ürömöt és Kesztölcöt összekötő szakasza és Esztergomot az M1-el összekapcsoló új pályaszakasz építése (tervezett hídfőhöz, illetve teherkomp kikötőhöz), mindez új lehetőségeket teremt az észak-déli kapcsolatok intenzitásának növelésére, a határon átívelő szállítás bővítésére és az autóipar további fejlesztésére is (Tatabánya-Esztergom kiemelt járműipari terület). Ehhez szorosan kapcsolódik még a Duna mentén jól érzékelhető, a megyei átlagot jelentősen meghaladó jövőágazati iparágak jelenléte, egyúttal szándék mutatkozik az említett indusztriális környezet további bővítésére is. A Budapest-Esztergom vasúti vonalszakasz második üteme is nagyobb részben ehhez a projektcsomaghoz simul.

 

 

 

Ugyancsak kiemelkedően fontos beruházásként kezeli a tervezet az EUROVELO 6 kerékpárút bővítését. A projektcsomag célja a megye turisztikai adottságai, illetve az ezekre épülő és hozzájuk szorosan kötődő turisztikai ipar fejletlensége közötti óriási szakadékot úgymond „feltölteni”. Megállapítják ugyanis a köztudottat, hogy a megyében a turisztika túlnyomóan 1-2 napos kirándulóturizmust jelent, a sorozatkínálatok (bortúrák és zarándoklatok) és hálózatok (mint az EUROVELO) ugyanakkor a megye területén hosszabb idejű és sok helyszínt érintő tartózkodás lehetőségét kínálnák. A kiváló közúti, vasúti és vízi elérhetőség a nemzetközi turizmus szempontjából is rendkívül fontos. Ennek kihasználása érdekében a tervezet említést tesz zászlóshajós attrakcióról Budapest és Győr között, amely érintené Esztergomot is, megállítva és hosszabb ideig a megyében tartva a külföldi turistákat.

 

 

Dunai árvédelmi fejlesztésekre és árvízvédelemre is több tízmilliárdot különít el a tervezet. Többek között beruházás készül a Duna jobb partján elhelyezkedő területek, így Esztergom esetében is az árvízvédelmi rendszerek újragondolása és fejlesztése révén. Tervben van továbbá a Tát-Esztergom árvízvédelmi szakasz esztergomi gátőrjáráshoz tartozó védvonal teljes körű átalakítása is, kiváltása a Prímás-szigeten keresztül, mivel a szigeten jelentős értéket képviselő beépített ingatlanok védelme más módon is megoldható. Emellett a csomagba került a Duna nagyvízi medrének levezetőképességét javítani szándékozó projekt, valamint az önkormányzati tulajdonban lévő belvárosi védmű fejlesztését is belefoglalták az ütemtervekbe. Mindez a 2013-as rekordmagasságú tetőzés teszi szükségessé, mely újabb kihívások elé állította a folyó menti településeket.

 

Komárom-Esztergom megye integrált területi programja 1.0

(forrás)