M1 - Esztergom: lassan befejeződik az előkészítés
Gazdaság
2014. nov. 1.

<p style="text-align: justify;">Szeptember 30-án a dorogi polgármesteri hivatal nagytanácstermében rendezett közmeghallgatáson mutatták be az Esztergom-Zsámbék tengely környezetében lévő településeket az M1-es autópályával  összekötő főút kialakításának előzetes vizsgálatát. A tervezés egyelőre a környezetvédelmi engedélyeztetés fázisában van, az illetékesek még várnak a Fővárosi és a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakhatósági állásfoglalására a munka folytatásához.</p>

A beruházásról röviden

 

Még 2012 novemberében kötött stratégiai megállapodást a kormány és a Magyar Suzuki Zrt., amelyben az Orbán-kabinet garantálta az Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító útszakasz megépítését. 2013-ban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzést írt ki a főútvonal megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. Végül a Via Futura Kft. nyerte a tendert, akik 2014 nyarára készültek el a az előzetes vizsgálattal.

 

 

A létesítmény bemutatása

 

A tervezett főút 25 km hosszú és 2X1 forgalmi sávos lesz, alapvetően 90 km/h-ra méretezték és a vonaltervezést is úgy készítették, hogy ha a forgalmi igények alátámasztják, a későbbiekben bővíthető legyen. Alapjában véve egy É-D-i irányú közúti tengelyről van szó, ahol a legnagyobb hangsúly Esztergom és térségének az M1 autópályához való kapcsolódása.

De a nyomvonal kijelölésénél figyelembe veszik, hogy olyan agglomerációs településhalmaz veszi körül az említett térséget, amely a hozzá kapcsolódó községekkel szeretne kijutni a területről mindkét irányba, így ahol ezt a környező domborzati körülmények és az infrastruktúra lehetővé teszi, bekötéseket alakítottak ki, így Dág esetében, illetve Tök és Perbál között is ez valósul meg.

 

A tervezés közben két nyomvonalterv kontúrjai körvonalazódtak, a továbbiakban ezt a két tervezetet javasolják továbbtervezésre:

 

A., A Zsámbéki-medencében kígyózó változat. Zsámbék-Tök-Perbál területet keleti irányból, Tinnyét pedig nyugati irányból kerüli el.

 

B., A Zsámbéki-medence nyugati peremén, töredezett domborzati viszonyokkal megáldott területen vezet, jóval kanyargósabb, mint az előző változat, de ugyanúgy nyugati irányból kerüli el a Zsámbék-Tök-Perbál konglomerációt.

 

A tervezetek Tinnye határában érnek össze, innentől a nyomvonalak megegyeznek mindkét változatban. Itt komoly domborzati problémák adódtak, illetve a Natura 2000 (lásd keretes írás) érintettsége nélkül nem tudták megtervezni a főútvonal elvezetését, ugyanakkor gondosan figyeltek rá, hogy a terület átmetszése a lehető legkisebb mértékű legyen.

 

Natura 2000

Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 területek egy olyan összefüggő európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához. Olyan zöld infrastruktúra, mely biztosítja Európa természetes élőhelyeinek ökoszisztéma szolgáltatásait, valamint jó állapotban való megőrzöttségét.

 

A Via Futura Kft. képviselői elmondták, hogy a környezetvédelmi határozat beszerzésén túl a minisztériummal fennálló szerződésük keretében egy megvalósíthatósági tanulmányt kell készíteniük, amely tartalmaz költség-haszon elemzést is. Mint elmondták, valamennyi változatra el fogják készíteni az elemzést, így a környezetvédelmi szempontok mellé a továbbiakban egy fiskális-gazdasági nézőpont is csatlakozik majd, ami a politikai és a döntéshozók számára a kivitelezés kérdésében meghatározó tényező lesz. 

 

A két tervezet között érdemi különbséget nem látnak, döntési jogkör ugyanakkor nincs a kezükben van, az ő feladatuk csupán a környezetvédelmi határozat beszerzése volt, illetve a költség-haszon elemzés és megvalósíthatósági tanulmány elkészítése lesz.

 

Az egyik jelenlévő által megpedzegetett szakaszolás (az utat több részletben építenék) kérdésére válaszul (ha a katasztrófavédelmi állásfoglalások kifogásokat emelnének) kifejtették, hogy ezt egyelőre nem vizsgálták, a szaktárca és a minisztériumok is a szakasz elejétől a végéig tervezésében gondolkodnak.

 

Hangsúlyozták, az ő munkájuk lezárul a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével. Ha zöld jelzést kap a beruházás a továbbtervezésre, mint nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás, akkor új közbeszerzési eljárás keretében kerül kiválasztásra a tervező, aki az engedélyezési és kiviteli, illetve az építési terveket beszerzi a kiválasztott nyomvonalra.

 

A folytatás természetesen a katasztrófavédelmi igazgatóságok álláspontjától függ, még két állásfoglalás hiányzik, a fővárosi és a Fejér megyei hatóságoktól. Ezek nélkül nem léphetnek túl a következő fázisra. Ha viszont ezek sem találnak jelentős környezeti hatást, akkor a környezetvédelmi hatóság kiadhat egy határozatot, amely kézhezvételétől folytatható az eljárás.

 

Ha viszont jelentős környezeti hatás mutatkozik, bármelyik területen is (de kifejezetten a Natura 2000 érintettsége miatt), akkor környezetvédelmi hatásvizsgálattá változik az egész procedúra, így sokkal terjedelmesebb, alaposabb és részletekbe menőbb, egyúttal pedig időigényesebb vizsgálat keletkezik, hiszen az új eljárás teljesen más aspektusból vizsgálja majd a beruházást. 

 

(forrás)