Ismét az összefogásban rejlik a legnagyobb erő – megalakult a megyei közgyűlés

Ismét az összefogásban rejlik a legnagyobb erő – megalakult a megyei közgyűlés

2014. 10. 20. 18:45

Hétfőn kora délelőtt tartotta alakuló ülését a megyei közgyűlés a tatabányai megyeházán.

Az eskü szövegét dr. Péntek Péter főjegyző mondta elő, majd a megyegyűlés mandátumot nyert tagjai egyenként átvették megbízóleveleiket. A tizenöt tagú megyei önkormányzatba kilenc jelöltet a Fidesz-KDNP, hármat a Jobbik, kettőt az MSZP, egyet pedig a Demokratikus Koalíció juttatott.

 

A megyei közgyűlés elnökének ismét Popovics Györgyöt (Fidesz-KDNP) választották, alelnöknek pedig a szintén fideszes színekben mandátumot szerző Borsó Tibort.

 

A frissen kinevezett elnök pártjához híven az összefogás erejét hangsúlyozta, most végre megyei szinten is hallhattuk, hogy miben kereshetjük a szülőhelyünk jövőbeli sikerességének kulcsát: "Az összefogásban rejlik a legnagyobb erő, mely sikeressé teheti Magyarország legkisebb, de gazdasági szempontból kiemelkedő helyet elfoglaló megyéjét" 

 

Korábban a megyei listára adott választás eredményét is megtámadták, így félő volt, hogy csúszni fog a testület megalakulása. A fellebbezést végül visszavonták a nagyarányú szavazatkülönbségre hivatkozva.

 

A közgyűlés összetétele:

Dr. Balogh Zoltán László FIDESZ-KDNP
Borsó Tibor FIDESZ-KDNP
Dr. Konczer Erik Ferenc DK
Maszlavér István FIDESZ-KDNP
Michl Miklós József JOBBIK
Papp Péter Attila FIDESZ-KDNP
Polonyi Zsolt JOBBIK
Popovics György FIDESZ-KDNP
Dr. Szabó Gábor János FIDESZ-KDNP
Szallerbeck Kornél Fendál FIDESZ-KDNP
Turi Bálint FIDESZ-KDNP
Ujházy Emil MSZP
Winkfein Csaba MSZP
Zentai-Plajner Zsolt JOBBIK
Zoltai Dániel FIDESZ-KDNP

 

Forrás: kemoh.hu, valasztas.hu

Még nincsenek kommentek :(