A 10. választókerületben nem történt csalás, kisbuszok sem szállíthattak szavazókat – így értékelt a Területi Választási Bizottság
Közélet
2014. okt. 18.

<p style="text-align: justify;">A  Komárom – Esztergom Megyei Területi Választási Bizottság elutasította a Jobbik panaszát, melyet a kertvárosi szavazókörökben (nevezett 25. és 27.) megesett feltételezett választási csalás ügyében nyújtott be a párt még a hét elején. Nem csak az elutasítás érkezett extra gyorsan, a pakkal együtt váratlan fordulattal tágulni kezdett ismeretkörünk is, miközben rákaptunk a határozatolvasás ízére. Nincsenek nüanszok, csakis a totalitás létezik. Ezt megtanultuk.</p>

Mint arról korábban már beszámoltunk, a párt fellebbezésben kérte a hivatalos szervet, hogy Esztergom 10. számú választókerületében számolják újra a szavazatokat, valamint a feltételezett jogsérelmek miatt a választókerület összes szavazókörére vonatkozóan, de legalább a 25. és 27. számú szavazókörben semmisítsék is meg a választások eredményeit, ha az általuk kifejtett jogsérelmek bizonyosságot nyernek.

 

Két szavazatszámláló bizottsági tag ugyanis nyilatkozatban adott hangot azon megfigyelésének, hogy a szavazóhelyiségekbe a magát analfabétának vagy gyengén látónak tituláló személyek mellett úgynevezett „segítők” is részt vettek a szavazáson. Eközben többször is előfordult – a beszámolók szerint -, hogy ugyanaz a kísérő egy rapid ruhacsere után más-más személyt is segített a voksolás közben. Megeshetett, hogy a segítők nem a segítettek akaratát firkantották fel a szavazólapra, a fenti tényezők együttállásából nyilvánvalóan következtethető a szándékos és előre tervezett választási csalás – pörgött rá a Jobbik.

 

Az elutasítás indoklása szerint viszont: „az a választópolgár, aki nem tud olvasni, illetve aki testi fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, általa választott segítő – ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes – segítségét igénybe veheti.”

 

A csoportos szavazószállításra vonatkozó panaszt a testület szintén lesöpörte - szinte érezzük a sercegő só illatát, amivel felhintették - hivatkozva az Alaptörvény biztosította jogosultságokra, amely pontosan rendelkezik a földrajzi helyzetből fakadó hátrányokról, illetve a  személyszállítási eszközöktől megfosztott választók lehetőségeiről, ugyanis ilyen helyzetben igénybe vehetik más személy(ek) segítségét.

 

Először azonban az autóbusz megnevezés felé tettek egy rövid kitérést, definícióját a maga tökélyében végigvezetve, mivel a törvényi szabályozás tiltja személyek szavazókörbe jutásának könnyítését autóbuszok igénybevételével. A tanúvallomások szerint az akciókat kilenc személy szállítására alkalmas kisbuszokkal hajtották végre, a meghatározás szerint viszont a busz csak kilenc fő felett értelmezhető létező kategória. Amíg ezt meg nem haladjuk, túl nem lépjük, pusztán autókról, testvéri szeretetből fakadó és jogszabály ismeretünket fitogtató segítségről beszélhetünk. 

 

A láncszavazás illetve az érvénytelen szavazatok ügyében beadott panaszokat szintén elutasította a testület, mivel egyik esetben sem ítélte megalapozottnak a kérelmet.

 

Fellebbezésnek helye van.

 

Részletesen itt éred el a határozat szövegét.

 

A 10. választókerület eredményei a számok tükrében:

 

Stámusz Andrea

JOBBIK

 260 

24.88 %

Kucsera László

EVT

 19 

1.82 %

Pócsföldi József

Független jelölt

 144 

13.78 %

Tücsök Györgyné

HEE

 201 

19.23 %

Ébele József

Független jelölt

 80 

7.66 %

Ritzi Dénes

VP

 38 

3.64 %

Sztojka Lajos

FIDESZ-KDNP

 268 

25.65 %

Stipits Zoltán

Független jelölt

 35 

3.35

(forrás)