Hallgatás és Áttörés a Rondella Galériában
Kultúra
2014. okt. 16.

<p style="text-align: justify;">Schweigen, azaz Hallgatás a neve annak a szobrászati installációs munkának, amely a Durchbruch/Áttörés (Peng) német csoport jóvoltából jön létre, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériájában október 23-án.</p>

A művészeti ötletet 2013 őszén a Bazilikához vezető út látványa adta, amely a vár belső udvarától a várig tart. Az út mellett, két oldalon elhelyezett harangok szolgáltak alapul az interpretációhoz. A gerendákon felállított harangokat egyiptomi múmiákhoz hasonlatosan, műanyag fóliával vonják be a művészek. A látogatókat különböző méretű, szintén becsomagolt kövek fogják kísérni az út mentén, a kör alakú kiállítótérbe.

 

A terembe érve sötétség fogadja majd a látogatót, ahol halkan liturgikus szövegek foszlányai hallatszanak, melyek egyre erősödnek. Az első hang/zenei réteget politikai szövegek kezdik részleteiben befedni, majd reklámüzenetek ismétlődnek a harmadik zenei síkon. Az így kapott hangkáosz felduzzad, majd átmegy állati bőgésbe, sírásba. A hangzavar kakofóniában és fényzivatarban végződik. A folyamat ciklikusan ismétlődik.

 

A csoport Hallgatás című munkája az ellentétekkel foglalkozik: csend és zaj, nyugalom és dinamika, rend és káosz, önzés-egoizmus és közszellem-közérdek. Ezeket az ellentéteket írják körül és formázzák meg az installációban. A munka első részében a csend a veszteséget és a negatív hatásokat szimbolizálja, mely a közösségre és társadalomra bomlasztó hatással van. A második részben a „nemhallgatás” potenciálja, az eszközként használt beszéd, az önző és egoista célokért küzdő manipuláció kap teret."

 

Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériája

Időpont: 2014. október 23 csütörtök este 19 óra

 

(forrás)