Tétényi Éva neve által fémjelzett korszak előtt megfelelő szakmai ismeretekkel és megfelelő kapacitással rendelkező városi cég intézte a zöldfelületek karbantartását. Igen, el kell ismerni, ez jelentős pénzekbe került, azonban a tevékenységük minden szempontból kielégítő eredményt hozott. A zöldterületek gondozottak voltak, a város rendezett képet mutatott, és nem utolsó sorban a hatályos törvényeknek megfelelően működött a rendszer.
Tétényi Éva harcot hirdetett a városi cégek ellen. Ez pont olyan mintha valaki a saját kezére csapna rá. A város évekig gazosan állt. A megoldást Tétényi újszerű módszerben: az önkéntességben látta. Fellelkesült emberek fogtak neki füvet nyírni, hogy a város életben maradjon és ne a végtelen gaz lepjen be minden mulasztást. Az önkéntes munka nemes cselekedet, azonban erre építeni egy város működését felelőtlen dolog, sőt ki merem mondani: visszaélés az emberek jóindulatával és segítőkészségével. Rövid idő alatt be is bizonyosodott: a városüzemeltetést, azon belül a közterület, és zöldfelület-gondozást ilyen módon nem tudja a polgármester megoldani. Az itt élők egy felhatalmazott vezetőtől professzionális munkát várnak, nem próbálkozásokat.
Az önkénteseket egy idő után közfoglalkoztatottak váltották fel. A kormányzat által finanszírozott közmunkaprogramot jó ritmusérzékkel saját választási kampányában kezdte hasznosítani Tétényi Éva. A fűvágás folytatódott, azonban a gondok nem értek véget. Nem kell nagy tudomány hozzá, hogy egy teret vagy parkot nem elég lekaszálni, a keletkezett zöldhulladékot onnan el kell szállítani és a törvényeknek megfelelően deponálni vagy hasznosítani. A számos jogsértés és szabálytalanság mellett, melyet Tétényi és munkatársai elkövettek (munkaügyi, munkavédelmi, hatósági engedélyek hiánya) a munkafolyamatok egyes fázisai sem voltak rendben.
A nyár folyamán az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség panaszbejelentés alapján helyszíni szemlét tartott, az önkormányzat által zöldhulladék elhelyezésére kijelölt területen. A védett belterületi ingatlanon (amely a Duna-Ipoly Nemzeti Park és az Országos Ökológiai Hálózat része) a szemle időpontjában – kimondani is szörnyű – 500 köbméter biológiailag lebomló hulladékot valamint 20 köbméter deponált kő és földkeveréket találtak az ellenőrök. Ez az az eset, mikor egy vállalkozót egy életre tönkretesz a hatóság a szankciókkal. A Felügyelőség kimondta, hogy a hulladékkezelés hatósági engedélyek nélkül történt és az Önkormányzatnak megtiltotta a további ilyen tevékenységet. A nagy mennyiségű felhalmozott hulladékot 15 napon belül kellett engedéllyel rendelkező hulladékgazdálkodónak átadni.
Vajon mibe kerülhetett ez a több mint ötszáz köbméter hulladék ártalmatlanítása? Vajon tényleg az olcsó megoldás volt az olcsóbb, nem is beszélve a védett terület ilyesfajta veszélyeztetéséről! Egyáltalán megtörtént-e az ártalmatlanítás?
Feltenném a kérdést: hol van ilyenkor a sokat hangoztatott szakmaiság? A jelek szerint sehol. Félő, hogy a város többi megoldatlan ügye is csak ilyen, álmegoldásokkal lett elintézve, amelyek módjáról az illetékesek mélyen hallgatnak.
Hogyan várjunk el bármiféle fejlődést egy olyan városvezetőtől, mint Tétényi Éva, aki négy év alatt egy komposztálót sem volt képes előteremteni a városnak? Hogyan várjunk el fejlődést egy olyan polgármestertől, aki csak annyira volt képes, hogy palánkokkal eltakarja a semmittevése bizonyítékait és „pad” no meg „murva”-programokat hirdessen?
György Róbert
a Fidesz Esztergomi Szervezetének elnöke
Teljes mértékben egyetértek a véleményeddel.
Tétényinek volt olyan 10 fideszes képviselője aki szinte mindenre nem-et nyomott,Tétényinek egy szavazata volt.
A 26 milliárdos adósságról nem is beszélve.
Most a Fidesz által támogatott polgármester asszonyunk van és olyan képviselő testületünk ahol a többség szintén Fidesz közeli,sokkal könnyebb a helyzete a polgármester asszonynak.
Bár őszintén mondom ahhoz képest elég kevés támogatást kap ettől a kormánytól a városunk.
Orbán Viktor legutóbb a kampány időszakában volt Esztergomban,úgy tudom azóta nem volt itt,sajnos.
Azt nem értem György úr, hogy írhat ilyen badarságot, hogy Tétényi Éva megbukott.Az előző ciklusban amit a helyi fidesz uralt ,pénz nem volt, mert a Meggyes örökséget nyögte a város.Amikor most azt látom, hogy kezdik javítgatni az utakat haragszom csak igazán azokra a képviselőkre akik megakadályozták a város fejlődését négy éven keresztül.Ezek nem Esztergom érdekeit tartották szem elött ,hanem párt politikai érdekeiket Szégyen rájuk.
Mondjuk arra kiváncsi lennék, hogy hány m3 zöldhulladékig nem köthet bele a hatóság abba, hogy otthon komposztálom a dolgokat (egy-egy tavaszi szőlőmetszésnél is össze tud jönni a 6000 m2-en pár köbméter, amit pár éve már nem engedek apámnak elégetni, hanem ledaráljuk és megy a komposztra), nehogy én is úgy járjak, hogy egyszer csak jönnek és büntetnek...
Elég messzire kanyarodtunk a témától. Egyetlen kérdésem maradt: kimondhatjuk-e, hogy Tétényiék rosszul oldották meg a zöldhulladékkal kapcsolatos feladatot? Szerintem igen.
Számomra az azért egyértelmüen lejött a "programból", hogy a gigantomániás közösen alkotott, Meggyes programot kivánja továbbra is preferálni a lakosság adóforintjaiból ! A "program" szerint tehát annyi lesz a változás, hogy a jövőnk lesz a multunk !
Ami a rossz ómen gyásznap ez a mai, a 13 vértanu kivégzésének az évfordulója !
A plakátokról jut eszembe,hogy az önkormányzati választásokon nem "csak" a helyi polgármester jelölteknek és kéviselőjelölteknek kellene szerepelni?
Egyébként meg úgy gondolom,hogy ez kidobott pénz,nem hiszem.hogy valaki is a szerint választ,ki mekkora képen és kivel jelenik meg.
Nem, ezt még nem olvastam. Ha ez így is van, itt nem áll fent az, ami annak idején, hogy maga a polgármester mondja meg, hogy mi kerülhet bele az újságba. Remélem hasonló határozatot linkelhetek Neked minél előbb az M1 riportjával kapcsolatban is!
egomijövő kommentjével kapcsolatban nehéz bármit is mondani. Ez a Te véleményed, tiszteletben tartom, még ha nem is értek vele egyet.
III. Egy ikonfestő huszárkarddal… avagy, városunk Tétényi Éváért?
Megkaptam „Tétényi Évával a Városért” füzetecskét, ezt próbálom most fejtegetni hozzászólásommal – persze megint az én szemszögömből:
Kezdeném a pozitív oldalával, marketing szempontból 4-es. Minőségi papírra lett nyomva és az első oldal is ízlésesen lett összeállítva. A hátsó oldal hatalmas Tétényi Évára sikeredett, én a felére méreteztem volna az arcát. Érdekes volt kezembe tartani ezt a kis szösszenetet, mivel kijelentette Éva, hogy nincs is rajta. Közben?…
Ha felnyitjuk, egyből szembesülhetünk az árvíz fotóival és baloldalt Éva rövid üzeneteit is megtalálhatjuk. Az első üzenet rögtön az árvízveszélyre hívja fel figyelmünket! A nagymédiában már jól ismert technika, hogy először az emberekben szorongást és félelmet kell ébreszteni, ez felfokozza a figyelmüket – kis öngól, mivel kijelenti, hogy az árvízvédelem állami feladat, tehát máris rajta (a „független függetlenen”) kívülálló terület. Akkor miért is tette bele a programjába?
Következik az zöld út vízió, mely pozitív kicsengésű és megnyugtató jövőképet fest az Esztergomiak elé. Sőt alkalmazza a Fidesz rezsicsökkentő hatásvadász retorikáját is. Számomra az utolsó mondatok újabb öngólt jelentenek. Emlékeztet, hogy városvezetésünk az elmúlt négy évben elhanyagolta utjainkat, közműveinket és az egész várost. Tehát a 10-ek és Tétényi összetűzését idézi fel, továbbá az ebből fakadó városi bénultságot vetíti elénk.
A következő oldal képüzenete értelmezhetetlen számomra, hacsak nem Éva dekoltázsa volt az alapvető cél. Háttérben a homályos Suzukink jelenik meg, no meg egy öltönyös férfikéz magyaros pántlikával. A legdurvább asszociációm erről az oldalról a Budapest – Esztergom vasútfejlesztés helyzete…, mely nem biztos, hogy pozitív kicsengésű fotó. De a baloldalon elolvashattam, hogy valójában itt a gazdaság elemzése volt a cél.
Gazdaságról csak címszavakban kapunk némi információt, melyben helyenként feldereng a Meggyes féle vállalkozói önkormányzatiság (ebbe városunk egyszer már elbukott). De hangsúlyozza, hogy az önkormányzat majd nem akar minden területen vállalkozni, hagy szabad részeket is – még szerencse. Sőt, a jövőben ezt majd szemléletváltással segíti és irányítja.
Egy újfajta önkormányzati mezőgazdaságot teremt nekünk, szociális szövetkezetről és határon átnyúló helyi piacról vizionál (azért ezt kifejthette volna, hátha…). Továbbá megemlíti, hogy a turizmust és a vendéglátást új alapokra kell helyezi, hogy mik ezek az alapok azt nem tudni. De az idegenforgalom címszónál kifejti, hogy a Kis-Duna sétányt át kell építeni, megemlíti a törökfürdő rekonstrukcióját, a fasorok pótolását és a térség fürdőinek integrált hasznosítását (hogy ez is mit jelenthet?). Ja és a szálláshelyeket is bővíteni kell. Aztán ennyi?…
Próbáltam kritikát megfogalmazni ezzel a gazdasági fejlesztéssel kapcsolatban, de rá kellett jönnöm, hogy Éva nem írt semmit. A semmit viszont nagyon nehéz megfogni és kritizálni. A címszavakról pedig regényeket lehetett volna írnia, láthatólag Éva túl sok energiát nem fektetett a gazdaság taglalásába és a fejlesztés lehetőségeibe. Így csak egyetlen kritikát fogalmazok meg: hol van a városfejlesztési stratégia?
A következő lap a kultúráé, melyben sok lózung és általánosság olvasható. Azért ide sikerült bekevernie a városfejlesztés egyes elemeit, mint pl.: a sportközpont és az árvizes területeken, a Prímás szigeten elindult Meggyes féle fejlesztési víziókat. Mindezt úgy, hogy az első oldalon még az árvízvédelem hiányosságaival riogatta Esztergom lakóit.
Ha lapozunk, a következő címszó a társadalom. Gondoltam az általánosságaihoz igazán nem is szólok hozzá, de a lap alján a „szociális háló erősítésénél” a Meggyes Tamást fémjelző Szent Miklós programon akadt meg a szemem. Te jó ég Évának semmit nem jelentett a Meggyes korszak 11 éve? „Addig nyújtóz ameddig a takaród ér”, ez fokozatosan érvényes a közpénzeknél. Itt jól látható, hogy Éva egy álomvilágban él és semmilyen valós programmal nem rendelkezik.
Kedves Éva elsőnek legyenek rendben az útjaink, legyen közvilágítás, legyen szúnyog és patkányirtás, legyenek járdák, legyenek közművek, legyenek hasznosítva és felújítva az épületeink, stb., stb., stb. Tehát az alapszolgáltatások legyenek rendben! Könyörgöm - végre álljunk már két lábbal a földön!
Az utolsó oldalra lapozva egy nagy kavalkádot találhatunk. Ahol minden szerepel, minden ami eszébe jutott Évánknak. A gondolatait egy-két szóval körbeírja, persze mindezt megtűzdeli az előző oldalak címszavaival – mondhatni „briliáns” a befejezés. Felfokozott kezdés után elmaradt a katarzis élménye…
Ilyen anyag összeállításánál egy városvezetőtől, egy „szakembertől” jóval többet vártam volna el. A program olvasásakor érdekes érzés töltött el, mintha egy középiskolai diák fogalmazását láttam volna Esztergomról, szépen illusztrálva fotókkal.
Sajnos az én hozzászólásom is több karakterből állt, mint Tétényi Éva programfüzete. Éva négy éves tevékenységének „pozitívumaiból” csak egy valamit tudok kiemelni, az pedig a beszédképessége és semmi más!
Akinek ez megfelel, az fogjon össze Tétényi Éva megmentéséért! Én a programfüzetük címét Városunk Tétényi Éváért-re változtatnám - sokkal korrektebb lenne.
Szememben szakmailag és politikailag megméretetett és gyengének találtatott!
Ezt olvastad már?
Ide kapcsolódik, ugyanis Te írtad, hogy "nem hallottunk róla a baráti szaksajtóban". A Szerda helyett mondhattam volna bármi mást, csak reprezentálni akartam, hogy nem a Tétényi mellett kiálló sajtók azok akik valótlanságot állítanak! Mellesleg a Szerda Magazint a Hídlaphoz hasonlítani elég valószerűtlen kép, ugyanis a Szerda nem tesz mások lejáratására és kisemmizésére kísérletet, mint a Meggyes cenzúrázott lapja, csak megjelenik egy riport a polgármester asszonnyal.
Történt feljelentés az ügyben? Remélem igen.
A Szerda Magazin hogy jön ide? Nem egészen értem, de bizonyára oka van. Számomra a Szerda jelenleg olyannak tűnik Tétényivel kapcsolatban, mint amilyen viszonyt az egykori Hídlap ápolt Meggyessel. Abban csak reménykedni tudok, hogy nem megy bele, mondjuk hirdetési díjként közpénz abba is.
Miért nem hallottunk? Most is ezt olvashatjuk. Viszont ha valamiről nem volt tudomásunk az a burma44 által pár kommentel lejjebb leírtak! Hogy miért? Mert az egy fidesz tag mutyijairól szóltak. És ott viszont már nem is biológiailag lebomló hulladékról volt szó!!
Mellesleg ha már így szóba hoztad a cenzúrát, akkor pont, hogy az általad védelmezett párttal szemben lehetne ezt felhozni, ugyanis nem a Szerda Magazin volt az akik olyasfajta propagandával éltek volna, hogy egybemostak két különböző storyt, hogy kihozzanak egy olyan hazugságot, miszerint "Tétényi Éva kampányfőnöke veri a közmunkásokat", hanem a királyi tv Bakos Norbertel az élen!
500 köbméter illegálisan lepakolt hulladék semmi ügy? Vagy azért semmi ügy, mert Tétényiék sara?
A fidesznek jobb lenne a saját háza táján is keresgélnie, nem csak ilyen semmi ügyekkel forlalkozni. Lennének nagyobb falatok.
Nevetséges ez a györgy róbert, lapátra teszi a fidesz a jelöltek listájáról, de ő mint egy pincsikutya nyalja tovább a gazdája talpát! Megélhetési politikus!
Kb ennyit is ér a véleménye.
Már bocsánat, de a hatóság állapította meg, hogy valami nem igazán volt kerek a zöldhulladék elhelyezésével kapcsolatban, nem a Fidesz. A Fidesz csak napvilágra hozta az esetet, amiről valamiért nem hallottunk a baráti szaksajtóban. Vagy ez így normális? 500 köbméter zöldhulladék az nem pár talicskányi fűnyesedék...
Tétényi Éva támogatása 2010-ben abból állt, hogy nem indítottak ellenjelölteket. Ez azért fontos, mert akkor egy olyan helyzet volt, amit senki más sem mert volna bevállalni, és tisztában voltak azzal, hogy itt Meggyest megdönteni csak közösen, összefogva lehetséges és erre kerestek egy alkalmas jelöltet. Viszont nem ültek le Tétényivel programjukat egyeztetni, mert - hogy magamat ismételjem - az ő támogatása "csak" abból állt, hogy nem indítottak ellenjelöltet. Hogy a helyi DK és a HEE őt támogatja, az dicséretes, de nem jelenti azt, hogy akkor most Évának szélső baloldalinak és "Gyurcsányistának" kell lennie. Lehet most egyéb független szervezetek és pártok is indítanak polgármester jelöltet, rossz kapcsolat mégsem lett közöttük Tétényivel szemben! Sárral csak továbbra is a fidesz dobálózik; lásd ha balra tekintesz a monitorodon olvashatsz egy ilyen jellegű szalagcímet.
Ha Tétényi Éva mindenkivel együtt politizált, miképp lehet az, hogy mára a támogatói közül csak a 2010-ben még nem is létezett párt, a DK maradt? Mégsem sikerült annyira az az együttpolitizálás?
Márpedig ha csak a DK maradt (ami városunkban erősen összemosódni látszik a Haladó Esztergomért Egyesület tagságával), akkor felteszem a kérdést: Esztergomban a független-független annyit tesz, hogy Gyurcsányista? Ez lenne a civilség?
Komposztálás, vagy hulladék lerakás. A Fidesz által támogatott Kegyeleti Kft volt vezetője
Laczó Imre György éveken keresztül az Esztergom-kv.-i temetőbe szállitatta hetente a
belvárosi temető hulladékát. Rendszeresen égették, majd nagy markolóval a temető hátsó
területén nagy gödörbe elsűllyesztették. Ez több alkalommal megtörtént. Ezt szabadott
csinálni? /Talajminta igazolhatja, hogy nem csak zöldhulladék került a talajba./
Nos, akkor kezdeném azzal, hogy a függetlenség nem a mindenki ellen, hanem a mindenkivel való együtt politizálást jelenti. Tétényi ezt képviseli, és legyünk őszinték magunkkal, miután ő elsőként a Fideszhez fordult, akik még csak válaszra sem méltatták, azok után természetesen mi sem cselekedtünk volna másként, mint hogy máshoz fordulunk segítségért. Éppen az a tény, hogy polgármester asszonyunk mind az MSZP, mind az LMP, mind pedig a Jobbikos és egyéb rendezvényeken részt vett és meghívást kapott, mutatja azt, hogy igen is létezik a függetlenség, aminek köszönhetően mindenkivel szóba lehet állni és együtt lehetne dolgozni.
Mindig azt róják fel neki a leginkább az adósságrendezési eljárás mellett (amit a bíróság indított el), hogy nem vezényelt le üléseket. Nos, szerintem erről a részről fölösleges vitáznunk, mert Neked úgy látom nem jelentene problémát, ha megakadályoznak mindenben, és mindemellett még meg is aláznának. Így hát ezt a részt inkább hagyjuk..
Lehet a testületbe ennyi fidesz mandátum lett, de amikor a voksokat tették az emberek még nem gondolták, hogy ez a helyzet egyáltalán egy 21. századi, állítólagos demokratikus jogállamban előfordulhat! Ezen tények tudatában biztosan másként alakult volna a fideszes képviselők száma! És ezzel persze ők is tisztában voltak, hiszen ezért sem mondtak le képviselői mandátumokról és mentek bele egy újabb szavazásba.
A legnagyobb probléma az az, hogy tévedsz a demokráciát illetően! A demokráciának nem az a lényege, hogy a többség szava szent és a többi meg dögöljön meg! A demokrácia azt jelenti, hogy egy megválasztott vezető megpróbál egy mindenkinek megfelelő alternatívát kidolgozni, hogy aztán mindenki - ha teljesen nem is - de részben jól járjon! Ez az amit Tétényi Éva próbált képviselni, ha nem gátolják mindenben csak azért mert másként gondolkodik mint ők, és éppen azt felejtették el ezek a képviselők, hogy az Éva az ellenzékük nem pedig az ellenségük.
CSAK ESZTERGOM!
Független ember nincs. Tétényi is maximum a Fidesztől próbált függetlennek látszani, miközben előtte ő is kiszolgálta a Meggyes-féle rendszert, jó pénzért. Vagy ez nem számít? Gondolom nem. Milyen független az, aki az épp aktuális széljárásnak megfelelően egyszer Gyurcsány előtt szónokol, majd az LMP-hez verődik egy hakni erejéig, aztán pedig a Jobbikkal libeg be a Parlamentbe egy performanszra. Mi a közös a három esetben: semmi másról nem szólt, mint a Fidesz-ellenességről. Ami nem baj, csak fel kell vállalni.
Kérdezem én: mit csinált Tétényi Éva az elmúlt 4 évben. És hallom, hogy a Fidesz nem hagyta dolgozni szegényt. Havi 5-600.000 forintért. Tétényi még polgári engedetlenséget is felvállalta, persze a fizetésről nem mondott le abban az időszakban, amíg mondjuk állt a testület munkája, mert nem volt hajlandó a polgármester asszony üléseket összehívni. De nézzünk már egy kicsit a dolgok mélyére.
Demokrácia van itt? Mire szavazott 2010-ben a város? Arra, hogy Meggyes húzzon el a rákba. Nem, nem a független-független antifidesz Tétényire, hiszen sok fideszes szavazó is rá tette a voksát. Mellette pedig megszavaztak egy full fideszes testületet. Demokrácia van itt? Most majd azt mondod: nem. Valóban. Mert a demokráciában a többség akarata érvényesül, és így a fideszes többség volt hivatott dönteni a város ügyeiben. Tétényi azonban ezeket a döntéseket rendre nem fogadta el, tehát kimondhatjuk: felrúgta a demokrácia legalapvetőbb szabályait. Vagy ilyenkor az nem számít? kérdezhetem újra...