Manipulációval vádolja a köztévé híradóját VHI

Manipulációval vádolja a köztévé híradóját VHI

2014. 09. 25. 22:46

Durvul a kampány - a jelek szerint minden oldalon - Esztergomban. Az m1 ma esti híradója olyan értelmű riportot mutatott be miszerint Váczy Hübschl István szavazatokat próbált vásárolni közmunkásoktól. A polgármesteri hivatal kabinetfőnöke a riportban cáfolta a vádakat, a Facebook-on, magánszemélyként pedig egy hosszabb magyarázatot is megjelentetett. Az alábbiakban az érem másik feleként - és kérésére - ez utóbbit közöljük. 

Aki látta a mai M1 híradót az esztergomi anyaggal, az elhűlve tapasztalhatta, hogy ahogy pár órája megjósoltam, kiderült, hogy verem az összes közhasznú munkást. Az egy dolog, hogy a királyi tévé mit művel az elmúlt években, eddig nem volt velük dolgom. Most azonban lesz, pláne Bakos Norbert főszerkesztővel. Őt hétfőn előbb rágalmazásért fogom valószínűleg jogi eljárás keretei közé szorítani - ügyvédi tanácsra, amjd következik a Médiatanács. Elengedtem volna azt a két évvel ezelőtti ügyet is, amikor Bakos sajtóközleményeket tett közé egy valószínűleg érdekből és pénzből legyártott "titkos hanganyag” kapcsán, amelyen két agysebész arról beszélgetett, hogy fel kellene gyújtani az RTVe stúdióját. Az egyikük - a megbízott - kimondta egyszer a nevem, és ez akkor elég volt ahhoz, hogy "Tétényi sajtófőnöke fel akarja a gyújtani a stúdiót" című közleményt kiadják az RTVE-n Bakosék. A rendőrség az ügyet akkor lezárta, engem még csak ki sem hallgattak, ügy spedig nem lett, mert nem is volt.

Bakosról tudni kell, hogy Dunaújvárosból úgy került ide, hogy kispap szeretett volna lenni, de kirúgták, és komoylnak számító fideszes családi kapcsolatokkal bír. Hogy miért nem lett pap, az nem az én dolgom, az viszont most már igen, hogy ellene 2011-ben egyszer már büntető eljárás indult, ami csak azért nem szakadt akkor a nyakába, mert Tétényi Éva tényleg felesleges kegyből akkor nem kívánt ügyet csinálni Bakos egykori ETV-s szerepléseiből. Mint emlékezetes, a 2010-es kampányban annyira elfogult volt Meggyes mellett, hogy a bíróság Tétényi feljelentésére el is ítélte volna Norbertünket a bűncselekményért, aki viszont könnyes szemekkel esküdözött TÉ-nek, hogy kiegyensúlyozott lesz ezentúl. Éva akkor megkönyörült rajta Tatabányán, és elfogadta a bocsánatkérést. Kár volt.

A mai ferdítést majd helyreigazítja Bakos, ha nem akar felfüggesztett büntetést kapni, azt azonban tudni kell, hogy ő a Magyar Televízió helyi megbízottja, aki ezt a hazug anyagot rögzítette, és megvágta.Hogy értse mindenki, két ügyet mosott össze. Az első nyilatkozó Vígh Mónika egy másik közhasznúval verekedett össze, ők lökdösték egymást hétfőn, ez egy folyamatban lévő ügy, el is mondtam Bakosnak kamera előtt, hogy ebben még nem nyilatkozhatunk, mert belső és rendőrségi vizsgálat is folyik. A másik bejátszott híradós eset kapcsán azt kell tudni, - amelyben a köpcös dossziés Varga József nyilatkozott - hogy ő azért lett kirúgva a közhasznúak közül teljesen jogosan, mert megvert egy rákos betegen dolgozó, 50 év és 50 kg körüli nőt az utcán, akitől nem bírta erőszakkal sem elvenni egy kuka mellé kidobott monitort.

A sértettet Russói Józsefnének hívják, és mivel annyira megverte őt az ez úriembernek nehezen nevezhető állat, hogy feljelentést is tett az ügyben, illetve azóta is megfenyegette őt Varga, legutóbb azzal, hogy felgyújtja(??). Itt súlyos testi sértés miatt nyomoz az esztergomi rendőrkapitányság, hivatalból több közhasznú munkásnak is vallomást kellett tennie, az urat el fogják ítélni valószinűleg. Bakosnak ezt is elmondtam, de úgy látszik erősebb volt a parancs, mint az igazság, sebaj. Nem tudom, melyik El Caminós gyakorlatán tanulta ezt a keresztényi viselkedést Etelka, de lyukra futott az egész csapat, mert van még olyan híradó az országban, aki hajlandó elmondani az igazságot. Az csak hab lesz a tortán, hogy a beteg megvert asszony is felhívott az imént, és elmondta, ha kell, ő kiáll mellém a többi közhasznúval együtt, és elmondják, hogy hazudott a megsértődött, feljelentett erőszaktevő. Tehát nem verekedtem továbbra sem, de ma este csak eddig két névtelen telefonhívást kaptam, amelyben hasonló hangon fenyegettek meg, mint 2011-ben, amikor csákány landolt a kocsim szélvédőjében. Még hogy stílust váltott a Fidesz. Ühüm.

Hát akkor kard ki kard, én bírni fogom az igazságom teljes tudatában. Nincs miért bujkálnom, nekik viszont lesz.

 

Váczy-Hübschl István

 

2014. 09. 27. 11:06

Sajnos mindez nem okoz nálam meglepetést, hiszen ez a Fidesz-KDNP rongyos diktatúrája, ez a kirekesztö, az ellenfelet gyülölö, lealázó stratégia, dobáljuk a sarat az ártatlanra aztán fogjuk rá hogy ö a bünös, elvégre a sár rajta van! Aljas egy gazember banda, aki ezeket még megválasztja maga sem jobb náluk!

2014. 09. 26. 4:17

Mitől félnek a fidesz berkekben ? Kubatov, Kövér és apparátusuk mindent elintéznek és el fognak intézni a helyiek helyett.Nekik nem lenne más dolguk, mint hátra dőlni karosszékben és iszogatni a kávét vagy a sört.

2014. 09. 25. 23:38

Pedig tegnapelőttig olyan uncsi-langyi egy kampány volt ez... Valahogy visszakívánom.

Vagy most akarja minden fél meggyőzni a bizonytalanokat, hogy még véletlenül se rájuk szavazzanak?:)