Dr. Fekete József (5. vk) bemutatkozása

Dr. Fekete József (5. vk) bemutatkozása

2014. 09. 25. 17:07

5. számú választókerület, független jelölt.

Dr. Fekete József

1. Miért abban a körzetben indul, hogyan kötődik hozzá?

 Kispapként, majd később az önkormányzat köztisztviselőjeként, illetve a Bottyán János Szakközépiskola tanáraként szinte minden időmet ebben a körzetben töltöttem, és egyetemi oktatóként is gyakran kerültem kapcsolatba az itt élőkkel. A körzet határa mellett élek, és barátaim jelentős része is ehhez a körzethez köt. Elsősorban mégis azért indulok itt, mert véleményem szerint itt tehetnék a legtöbbet a városért.

 

2. Miért érzi, hogy Ön alkalmas a körzet képviseletére?

 Köztisztviselőként meglehetősen nagy rálátást szereztem az önkormányzati munkára. Közigazgatási alapvizsgát, majd szakvizsgát tettem, és a hivatal dolgozói a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének helyi elnökének is megválasztottak. Kispapként és pedagógusként is emberekkel foglalkoztam, és egyetemi adjunktusként is sokan kikérték a véleményemet. Meggyőződésem, hogy józan kompromisszumokkal a testület munkájában egy békítő, híd szerepet betöltő képviselő lehetnék, aki nem „csak a …” hanem a mindenkiért és együtt elvet követve a város turisztikailag második legfontosabb körzetét újra méltó helyére emelhetné.     

 

3. Mik a körzete problémái? Milyen megoldási lehetőségeket lát?

 Oldalakon keresztül lehetne ezt a részt taglalni, ezért csak néhányat ragadnék ki.

Az árvízvédelmi gát megépítése, a vízelvezető rendszer korszerűsítése, a buszvég és a piac kérdésének rendezése, a Kis-Duna sétány platánjainak karbantartása, a közbiztonság javítása, a kátyúk eltüntetése. Hazudik, aki azt mondja, hogy ezt egyedül meg tudja oldani. A kérdések rendezése testületi hatáskör, és pártállástól függetlenül TÉNYLEG össze kéne fogni.

 

4. Miért érezte úgy, hogy be kell lépnie a helyi politikába? Miért pont azon az oldalon teszi ezt, ahol teszi - ha független, akkor melyik politikai oldal áll a legtávolabb Öntől)?

 Érdekel a politika, politológiát is tanítottam az egyetemen, és magam is politizáltam a KDNP majd a MDF színeiben, de jelenleg tartózkodom a pártpolitikától, mert véleményem szerint a nemzet megosztottságának a pártok uszító politikája a felelős. FÜGGETLEN jelöltként indulok, de a pártok működését nem tartom ördögtől valónak, hiszen a nyugati demokráciák is a pártok politizálására épülnek és pártok nélkül nem lehetne szervezetten vezetni egy államot. Helyi szinten viszont a képviselői munkában a pártok felettiséget kell megvalósítani. Képviselőként azonos elbírálással akarom a jobb- és baloldali szavazókat képviselni, és minden pozitív pártkezdeményezést támogatni akarok, de a város kirablásának kísérleteit a lehető leghatározottabb fellépéssel megakadályozom. FÜGGETLEN jelöltként a választók nyugalmának és boldogulásának érdekében minden párttal konszenzusra fogok törekedni, és nem csak elfogadom, de kifejezetten kérem a pártokat, hogy munkámban és indulásomban akár nyíltan, akár burkoltan, de támogassanak.

 

 5. Mi Ön szerint a város legsürgősebben megoldandó és mi a legkönnyebben megoldható problémája?

 A gyűlölködés és az uszítás beszüntetése, a békesség helyreállítása és a józan kompromisszumok meghozatala az ellentétes oldalakon. Sajnálattal tapasztalom, hogy a megélhetési politikusok akár a város jövőjét is beáldoznák csak azért, hogy sokadik ciklusuk után még  öt évet kapjanak. Összefogásról beszél a kormánypárt is meg az ellenzék is, de még a saját tagjaikkal és szimpatizánsaikkal se tudnak megegyezni.

 

 Az eladósodás kérdése, a romos épületek felújítása, fejlesztési elvek kidolgozása, közbiztonság javítása, tömegközlekedés és közvilágítás kérdése csak az egyik oldala a problémáknak. A másik a szociális kérdés rendezése. A munkahelyteremtés és a munka becsületének visszaállatása, az idősödő társadalom problémáinak megoldása, gyermekvédelem és az iskolák színvonalának megtartása, lehetőségek szerint emelése. A felsőoktatás megőrzése városunkban. Mind olyan kérdések, melyeket egy képviselő nem tud megvalósítani, de kezdeményezheti a megoldást a testületen belül.

 

Az első és legkönnyebben megvalósítható kérdés a polgármesterjelöltek vitája és programjaik ütköztetése, mert lehet ide-oda kapkodva tessék-lássék eredményeket felmutatni vagy ígérni, de a koncepció hiánya, a program „csak a ….” Szlogennel történő összefoglalása semmi jót nem vetít előre. Szinte semmibe sem kerül a művészet pártolása és a közösségi kapcsolatok fejlesztése. Boldog embereket szeretnék látni, mert a gyűlölet megbetegít, a mosoly pedig gyógyít. :) 

 

 

Még nincsenek kommentek :(