Bemutató a Harmadik Nemzetközi Duna Expedíció képeiből és eredményeiből

Bemutató a Harmadik Nemzetközi Duna Expedíció képeiből és eredményeiből

2014. 09. 23. 10:44

A Dzsámi Múzeumban 2014. október 2-án, csütörtök délután a Duna Kutató Intézet munkatársai a 3. Duna Expedíció során kapott eredményeiket mutatják be egy előadás keretein belül. Bár a mintavételezés óta eltelt egy év, de az értékelések, irányt mutató javaslatok kidolgozása még javában zajlik, ahogyan a Duna jövője, és a Duna-menti települések, országok életének tervezése is, így érdemes ellátogatni a konferenciára.

Októberben a tudományos kutatásé lesz a főszerep a Dzsámi Múzeum falai között. Esztergom azon települések sorába tartozik, amelyek a Duna partján fekszenek, mindennapjaink szerves része a folyó, amelyről sokat, mégis keveset tudunk.

 

Országunk egész területe a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. Minden folyónk, patakunk végül a Dunába ömlik. Évente körülbelül 100 milliárd köbméter víz hagyja el felszíni vizeink révén országunkat déli határaink felé. Lakosságunk 25 %-a valamely felszíni víz árterében, vagy egykori árterében él. Európa második leghosszabb folyója a Duna, melynek magyarországi szakasza 417 km hosszú. Napjainkban is fontos vízi szállítási útvonal, a 3500 km hosszú VII European Transport Corridor része. Országunkban a Dunához köthető nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek (pl.: Szigetközi Tájvédelmi Körzet, Duna-Ipoly Nemzeti Park, Duna-Dráva Nemzeti Park) őrzik a folyó természetes élőhelyeit, élővilágát.

 

Az 1998-ban létrehozott Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (International Comission for the Protection of the Danube River, ICPDR) olyan nemzetközi szervezet, amely 14 országgal, valamint az Európai Unióval működik együtt. Megalakulása óta Európa egyik legnagyobb és legaktívabb tudományos társaságává nőtte ki magát, melynek nemcsak a folyó vizsgálata, hanem a Duna teljes vízgyűjtő területének megfigyelése a feladata.

 

Az ICPDR célja a Duna Védelmi Egyezménybe foglaltak (Danube River Protection Convention, DRPC) végrehajtása, valamint az EU Víz Keretirányelvben (EU Water Framework Directive) és az EU Árvízvédelmi Irányelvben (EU Flood Directive) megfogalmazott feladatok koordinációja és megvalósítása a Duna folyam mentén.

 

A Duna expedíció (Joint Danube Survey) ennek a munkának a leglátványosabb része. Minden hatodik évben szervezik meg: első ízben 2001-ben mérték fel a Duna teljes hosszát tudományos kutatók, a második expedíció 2007-ben történt, majd újabb hat évvel később magyar kutatók vezetésével, három hajóval Regensburgtól lefelé a Duna-deltáig 2013. augusztus-szeptember folyamán vizsgálták folyónkat. A munkában számos szakértő működött közre a Duna-menti országokból olyan újabb módszereket alkalmazva, amelyeket most próbáltak ki első alkalommal a vizsgált 2400 folyam km mentén1. Az anyaggyűjtést több hónapos értékelés követte, az eredmények közlése 2014-ben folyamatosan történik. Ennek egyik állomása az Esztergomi Dzsámi Múzeuma lesz október 2. és 31. között.

 

A Dzsámi falaira a tudományos eredmények összegzése, az expedíción készült képek sokasága kerül, a múzeumi tárolókba Petri csészékben fontos leletek, a kutatómunka során használt eszközök kerülnek. A kiállítás megnyitása rendhagyó lesz, mert egész délután vetítésekkel egybekötött előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők. Nyilvános konferencia keretei között ismerhetik meg a 3. Duna Expedíció (JDS3) magyar résztvevőit, a kutatások történetét, eredményeit.  

 

A 3. Duna Expedíció című kiállítás megnyitója alkalmából rendezett előadás

2014. október 2.  14:00-18:00 óra között 

A programon a részvétel ingyenes. A zavartalan lebonyolítás érdekében kérjük, részvételi szándékukat jelezzék előre a Múzeumban, illetve a megadott elérhetőségeinken.

Tel.: +3630/249 4841

Email: szekeresne@esztergomidzsami.hu

 

Program

 

14:00-15:00  Dr. Csányi Béla (3. JDS expedíció tudományos kutatási vezetője): Expedíciók a Dunán

 

15:15-15:45  Szekeres József (hidrobiológus, természetvédelmi szakértő): Vízi makroszkopikus gerinctelen állatok vizsgálata a Harmadik Nemzetközi Duna-expedíció során

 

16:00-16:30  Dr. György Ágnes (halbiológus, környezetvédelmi igazgatási szakértő): Mélyvízi halászat

 

16:45-17:15  Szilágyi Zsuzsa (hidrobiológus): Kovaalgák - mint a Duna vízminőségének indikátorai

 

17:30-18:00  Szávoszt-Vass Dániel (geográfus, környezetföldrajz-hidrológus, a Dunai Szigetek blog  szerzője): A dunai szigetek jövője

 

Az előadások közti szünetben lehetőség nyílik az elhangzottakkal kapcsolatban

felmerülő kérdések megvitatására.

/Dzsámi Múzeum/

 

Még nincsenek kommentek :(