A tervek szerint jövő év elején megnyíló Medihotel építkezése szépen halad. Elkezdődött a homlokzat felújítása és a belső szakipari szerelés is.
MEDIHOTEL építési munkái továbbra is zavartalanul a tervezett ütemben folynak. A külső homlokzat teljes egészében megújul a külső nyílászárók a helyükre kerültek, és az épület már a majdnem végleges arcát mutatja. A belső munkálatok során kialakításra kerültek a MEDIHOTEL tervezett helyiségei a hotel illetve a medikai szinteken is. Kialakításra kerültek a négy csillagos hotel szobái. A gyógyászati blokkban a vizsgáló-kezelő helyiségek valamint teljes képét mutatja a műtőblokk és a hozzátartozó járulékos helyiségek is.
Az építési munkákkal párhuzamosan elkezdődtek és látványosan haladnak a belső szakipari és szerelési munkálatok. A ház víz, csatorna, fűtési és elektromos rendszerinek a szerelése folyik a szinteken, beleértve a medikai technológia fogadásához szükséges szakági munkálatokat. Az épület szerkezeti és a funkciókból adódó bonyolultsága miatt, nagy figyelmet szentel az építést végző cég az összehangolt építési tevékenységekre, hiszen egyszerre több szakág dolgozik az épület belső szintjein.
„Az esztergomi EGOM Medhotel**** létrehozása, kiemelkedően magas színvonalú egészségügyi-turisztikai szolgáltatásokat, programcsomagokat kínálva, ország és régióhatárokon átnyúló utazást és hosszabb távú ott tartózkodást eredményezve” címet viselő projekt az Új Széchenyi Terv Közép-Dunántúli Operatív Programja keretében valósul meg („Egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztése a konvergencia régiókban”, KDOP-2.1.1/F-12-2012-0003).
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Kedvezményezett: EGOM MEDHOTEL Kft.
A támogatás összege: 870 992 117 Forint.
/Medihotel Esztergom Sajtó/
Még mindíg olyan jól halad? Lenyúlták már a 870.992.117 Forint Európai Unió támogatást?
Továbbra is elfogadhatatlannak tartom magánvállalkozást közpénzből finanszírozni. Esztergomba érkező közpénzeknek esztergomi közintézményekben a helye. Ha a magánklinika, magánbiztosítás jó üzlet, akkor finanszírozzák magánerőből. A reálértéket termelőktől, közfeladatokra elvont pénzt átpakolni magánzsebekbe, államosított lopás, markecolás és orgazdaság. Ne akarjuk visszarendezni a pártállam elvonó-újraelosztó rendszerét, nem volt egy sikersztori.
Szerintem a havi 6-7 ezer forint körüli magáneü. biztosítások piaca nő folyamatosan, ami kb. a diagnosztikai vizsgálatokat fedi le: nincs sorbanállás, pár napon belül adnak időpontot MRI-re, CT-re (nekem az egészségpénztáram évi pár száz forintért nyújt ilyen szolgáltatást, igaz még igénybe nem kellett vennem). A másik amit sokaktól hallok, hogy jó az a Best Doctors biztosítás - rák és pár hasonló betegség esetén fizetnek külföldi (amerikai) gyógykezelést, mindezt talán valami havi 15-20 ezer forintért, aminek akár a 60%-a visszajár ha nem volt "káresemény" a szerződés végéig. Plusz kb. minden kockázati életbiztosításhoz van hálapénz opció (műtéti térítésnek hívják azt hiszem), ami bármilyen műtéti beavatkozásnál fizet valamennyit.
Itthon minden sz.r ami állami, ezt be kell látni. Sőt, az állami rendszerben, nem magáneü. viszgálatokra is kifizettem az elmúlt években már több százezer forintot - egy csomó specifikus vérteszt fizetős. Egy minimálbér után is több egészségügyi járulékot kell fizetni, mint amennyibe ezek a megoldások kerülnek. Nyilván nem fednek le mindent - nincsenek igazából magán kórházi kapacitások (még), de az irány egyértelműen oda mutat, hogy az állami rendszerben meggyógyulni inkább szerencse kérdése és ha valaki nem kockadobásra bízná a gyógyulását, az fizetni fog.
Ezek szerint több biztosítós, növekvő magán piaci részesedésű egészségbiztosítási rendszerünk van (amely elképzelést Molnár Lajos eü. miniszter idején a Fidesz élesen támadott), a cikk szerint meg hízik. Ha jól értem erre épülne az esztergomi, közpénzekből épülő magánklinika-hotel sikere.
Nos, közvetlen tapasztalatom van több magánklinikával is, amelyek a rendszeres kötelező munkavállalói egészségügyi alkalmassági vizsgálatokra, menedzser szűrésekre, egészségügyi vizsgálatokra, külföldiek, vezetők és családtagjaik vizsgálataira cuppantak rá. Tapasztalataim szerint, jellemzően állami kórházak orvosai, személyzete végzi a vizsgálatokat, valóban időpont egyeztetéssel (ahogy ma már az állami egészségügyben is), rendkívül kedves személyzettel, gyönyörű nőkkel, stb., emiatt szeretik a cégek. Komolyabb vizsgálatra (CT, MRI,..stb.), komolyabb beavatkozásra, műtét elvégzésére viszont az illető orvos kórházába kellett időpontot egyeztetni. Ettől kezdve lesz igazán gusztusos a történet. Engem például rutin vizsgálatokra is átküldtek ismert budapesti állami kórházakba, TB kártyával bejelentkeztem, az eredmény vissza ment nekik, ezután az egészről kiállítottak egy vaskos számlát a cégem részére. Egyik beosztottamat egy köhögéses megfázás miatt, miután már meggyógyult, a magánklinika hónapokig visszarendelte kontrollra. Miután munkaidőben állandóan eltűnt, már millió felett járt a céges számla, véget vetettünk ennek az egészségügyi pénzlenyúlásnak. Akár be is linkelhetném ide ezt a jó nevű intézményt. Tényleg jó nevű, a háziorvosomnak leadtam a leleteket, majd megkérdezte, hogy kerültem XY országos hírű sebészhez vizsgálatra, hát így. Mikor egészségügyben dolgozó ismerősömtől hallottam, hogy nagy mennyiségben tűnnek el a kórházból egészségügyi segédanyagok, fogyóeszközök, már egyáltalán nem csodálkoztam. Azon sem, hogy jobb érzésű egészségügyiseknek ebből lett elegük, külföldre mentek.
Hangsúlyoznám nem a leírt magánintézmények szolgáltatási színvonalával voltak problémáim, hanem a hogyannal. Számomra szomorú, ha ilyen tolvajlásos, közpénzes, fejőstehén modell üzletileg sikeres.
http://www.hirado.hu/2015/11/21/hizhat-a-magan-egeszsegbiztositasi-piac/
Már december van, megnyílt? Muszáj itt folyton hazudozni, Esztergom még mindig holnap lesz város? Mi az, hogy homlokzat felújítás? Ez egy meglévő épület? Mi volt benne, kié volt, most kié lett, hogyan? Volt egy "megkérdeztük az embereket" szociális népszavazás, amely szerint nem lehet fizetős az egészségügy, nincs helye profitnak. Most meg "gyógyászati blokk, vizsgáló, kezelő" pénzért? Orvoshiány van, várólisták vannak, honnan lesznek ott orvosok, netán az államiból mennek át? Csak ennyi kérdésem lenne. Tudja valaki a választ? Ha nem, akkor én már sejtem.
Várható nyitás:2015 első félév vége.
Aurópai Unió támogatása:870.992.117 Forint
Átadtadták már és ha igen ki tudja megfizetni a szolgáltatásokat?
Nyilván a módosabb emberek,hurrá de jó nekik!
A többség marad a lepusztulófélben lévő állami egészségügy intézményeknél .