Volt, aki 30 kilós malacot, volt, aki motort lopott
Bulvár
2014. júl. 7.

<p style="text-align: justify;">A rendőrség nem unatkozott az utóbbi időszakban sem, ugyanis egy malactolvajt, és motortolvaj fiatalokat is fogtak, plusz egy, a beteg gyerekére hivatkozva sokszázezer forintot bezsebelő csaló ügyében is nyomoztak.</p>

Beitalozva jó ötletnek tűnt a malaclopás

A Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói 2014. június 23-án fogtak el és állítottak elő egy 46 éves tokodi férfit. A rendőrség gyanúja szerint M. Ferenc egy vietnami kan disznót tulajdonított el egy Tokod-Ebszőnybányai épületből 2014. június 14-ről 15-re virradó éjszaka. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy mintegy két liter bor elfogyasztását követően televízió-nézés közben jött számára a gondolat, hogy fel kellene tölteni az éléskamrát. Tudta, hogy a telepen állatokat tartanak. A konyhában felmarkolt egy kést és útnak indult. Az épület kapujában meghallotta a disznók röfögését, ebből tudta, hogy jó helyen jár.

 

A sötétben öngyújtóval világított, így sikerült elkapni egy 30 kilogrammos állatot. Helyben leszúrta a malacot, melyet ezután betett egy zsákba és hazament. A konyhában feldolgozta a zsákmányt, melyet darabokban a fagyasztóba tett. M. Ferenc ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet 2014. július 4-én bíróság elé állítása javaslattal küldött meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 

Motorozni akartak tanulni a fiatalok; másvalaki motorjával

Egy Tokod-üveggyári családi ház udvaráról tulajdonított el egy segédmotor-kerékpárt a gyanú szerint egy 16 és egy 15 éves fiú 2014. július 5-én este. A két fiatalkorúra Tokodon egy állampolgár figyelt fel, akinek gyanús lett a robogót toló két fiú. A gyanúsítottak mikor észrevették a férfit, el akartak szaladni, de ő utolérte őket és értesítette a rendőrséget. A helyszínre kiérkező dorogi járőrök kérdőre vonták a fiúkat, akik azt állították, hogy a kétkerekű az övék és csak meg akarták javítani. Az egyenruhások nem hittek nekik, ezért előállították őket a Dorogi Rendőrkapitányságra, ahol végül bevallották, hogy lopták a robogót.

 

Elmondták, hogy már régóta szeretnének megtanulni motorozni, ezért mikor meglátták a ház udvarán álló járművet, úgy gondolták mennek vele néhány kört a környéken, azonban beindítani már nem tudták. A 16 éves tokodi és a 15 éves táti fiú ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

 

Beteg fiára hivatkozva csalt ki pénzeket

 Beteg fia kórházi költségeire kért kölcsön pénzt S. János, akit csalás vétség elkövetésével gyanúsít az Esztergomi Rendőrkapitányság. A nyomozás során ugyanis kiderült, hogy a férfi gyermeke nem szorult egészségügyi ellátásra, a sértett pénzét magára költötte a gyanúsított.

 

 A sértett készpénz mellett több részletben arany ékszerekkel segítette ki a gyanúsítottat 2014. január és március között azzal a feltétellel, hogy azokat később a 29 éves esztergomi férfi visszaadja részére. S. János nem így tett. Az aranyat egy zálogházban pénzzé tette, majd a többszázezer forintot elköltötte. Utóbb kiderült, hogy fia nem volt kórházban, csak másik városba költözött. Az utazásra és a mindennapi megélhetésre ment el a sértett által adott kölcsön, melyet a gyanúsított sohasem adott vissza, sőt egy alkalommal még a jótevőjét is megfenyegette, ha feljelentést tesz a rendőrségen, „megüti a bokáját”.  S. Jánost 2014. április 15-én hallgatta ki gyanúsítottként a rendőrség. A vele szemben folytatott büntetőeljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lezárta és 2014. július 7-én vádemelési javaslattal megküldte az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 

/KEMRFK/

(forrás)