NB I-ben a Dorogi Diófa SE

NB I-ben a Dorogi Diófa SE

2014.06.11. 16:19

Bravúros teljesítménnyel a Dorogi Diófa SE női labdarúgó csapata kiharcolta a feljutást az NB I-be.

A dorogi csapat már azzal nagy bravúrt hajtott végre, hogy veretlenül végzett a 2013/ 2014- es női NB II. labdarúgó bajnokság Keleti csoportjának élén. Ebben a szezonban két csoportban rendezték a másodosztály küzdelmeit, az első hely így nem ért automatikusan feljutást.  A dorogi lányoknak a Nyugati csoport első helyezettjével még osztályozót kellett játszania, a Zalaegerszegi TE ellen.

 

Az első mérkőzést 3-1-re megnyerte a Diófa SE.

 

 A második mérkőzésen 5- 2- es hazai győzelem született, így a Diófa SE kettős győzelemmel, 8-3-as összesítéssel jutott az osztályozóról az NB I-be. Az együttes 2006-ban alakult, története során először jutott a legmagasabb osztályba.

 

 Szabados György edző: Nyolc éve alakultunk, nyolc közé jutottunk és ezzel azt hiszem minden álmunk teljesült. A rengeteg áldozatos munkánk beérett, gratulálok a lányaimnak!

 

A Dorogi Diófa SE csapatában a következő játékosok kaptak lehetőséget a szezon során:

 

Bakó Dóra, Farkas Katalin, Tenczel Csilla, Papp Petra, Csepregi Gabriella, Nagyova Dominika, Nagy Ágnes, Pintér Violetta, Gőbölös Gabriella, Koch Fruzsina, Andruskova Karina, Várkonyi Orsolya, Bárczi Klaudia, Cseh Katalin, Tari Tímea, Bakri Alexandra, Sándor Zita, Szepesi Sophie, Treszler Ramóna, Spóner Éva, Vesszős Mercédesz, Thier Bettina.

 

Vezetőedző: Szabados György. Masszőr: Kolkopf Zita.  Szakosztályvezető: Klotz Tamás. Diófa Se elnöke: Hendrich Tibor

 

/Dorogi Diófa SE/

Még nincsenek kommentek :(