Vádat emeltek a kesztölci busztolvaj ellen
Bulvár
2014. máj. 16.

<p style="text-align: justify;">A 22 éves kesztölci fiatalember még decemberben gondolta úgy, hogy nem szeretne 11 kilométert gyalogolni hazáig, ezért elkötött egy buszt az esztergomi buszpályaudvarról.</p>

Barátaival ment szórakozni Esztergomba H. Tamás 2013. december 15-én. Több szórakozóhelyet végigjártak, mikor a 22 éves férfi úgy döntött, hazaindul. Mivel késő volt és fázott, nem akart gyalogolni. A buszvégállomás felé vette az irányt, ahol több parkoló autóbuszt is talált. Többre is felszállt, mígnem az egyikben megtalálta az indítókulcsot.

 

A kizárólag motorkerékpárra szóló vezetői engedéllyel rendelkező férfi beindította a nagyméretű járművet és meg sem állt vele Kesztölcig. Falujában leparkolta a buszt és hazasétált. A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően az esztergomi rendőrök azonosították és 2013. december 26-án elfogták H. Tamást, aki gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

Ellene – szabadlábon hagyása mellett – jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya, melyet a rendőrség 2014. május 15-én befejezett és vádemelési javaslattal megküldte az Esztergomi Járási Ügyészégnek.

 

(Az esetről annakidején a TotalCar írt egy igazán szórakoztató cikket)

 

/KEMRFK/

(forrás)