Többek között Quimby, Anna and the Barbies és a Lar’t Pour Lar’t Társulat is fellép a Comedium Corson
Kultúra
2014. máj. 13.

<p style="text-align: justify;">Esztergom belvárosa néhány napra színházzá változik, megállítva a járókelőt, leültetve az arra sétálót. A Kis Duna sétányon, a Mindszenty téren, és az ezeket körülölelő kis zeg-zugos helyeken találkozhatnak az érdeklődők színészekkel, zenészekkel, mutatványosokkal. Ők színesítik a város nyári napjait, szórakoztatva, az előadások résztvevőivé téve az itt élőket, gyarapítva az ide látogatók élményeit. A nagyszínpadok, impozáns díszletek helyett a város történelmi utcái, építészeti kincsei szolgáltatják a hátteret.</p>

A színészek világa mellett egy másik művészeti ág is megjelenik. A kortárs képzőművészet képviselői örökítik meg a fesztivál pillanatait, hangulatát. A művész „elefántcsont tornyából” kiszabadulva, közönsége részévé válik, így lehetőség nyílik a személyes kontaktusra.

 

Az egyedülálló rendezvény a különböző művészeti ágak legkreatívabb képviselőinek felsorakoztatásával színesíti Esztergom kulturális életét.

 

A fesztiválon találkozhatnak az esztergomi múzeumok, galériák színe javával, a helyben alkotó művészektől, az itt élő tehetségekig és az amatőr színtársulatoktól egészen a monumentális darabokig.

A rendezvényt a vásározók hosszú sora színesíti, idén, a 22. alkalommal megrendezésre kerülő hagyományos Pünkösdi Vásár is csatlakozik a Kis-Duna sétányi forgataghoz.

 

A Comedium Corso 2014-es fellépői a teljesség igénye nélkül:

Quimby

Lar’t Pour Lar’t Társulat

Kistehén Tánczenekar

Anna and the Barbies

Blahalouisiana

M.É.Z. Zenekar

 

További információért, és programért keresse honlapunkat!

A belépés minden programra INGYENES!

A programváltozás jogát fenntartjuk!

 

JÚNIUS 7. SZOMBAT

11:00                     Márianosztrai Színjátszó Csoport bemutatkozása

12:30                     Greg Gale koncert

14:00                     Bihari Gellért humorista műsora

15:00                     Kaleidoszkóp Színpad: Vásári Komédia

16:30                     Blues Nuts koncert

19:00                     KISTEHÉN TÁNCZENEKAR

21:00                     ANNA AND THE BARBIES

 

JÚNIUS 8. VASÁRNAP

11:00                     Szokolyai Színjátszó Csoport bemutatkozása

12:30                     House of Grooves koncert

14:30                     Talpalatnyi Színház: Woody Allen részletek

15:30                     Season7 koncert

17:00                     F & K Acoustic Project

19:30                     Blahalouisiana koncert

21:00                     QUIMBY

 

JÚNIUS 9. HÉTFŐ

11:00                     Letkési Színjátszó Csoport bemutatkozása

12:30                     Alapzaj Zenekar

14:00                     Delight Inc. koncert

16:00                     Bóbita Zenekar

17:30                     M.É.Z. koncert

20:00                     L’ART POUR L’ART: Válogatás a kezdetektől napjainkig

 

ÁLLANDÓ PROGRAMOK

Múzeumok, Galériák, Kortárs művészek, Óriásbuborék eregetés, Kézműves foglalkozás, Bőrdíszmű bemutató, Agyagérme készítés, Csuhézás, Nemezelés, Gyöngyfűzés

 

(forrás)