Közel 17 ezer cég szűnt meg az első negyedévben országszerte
Gazdaság
2014. ápr. 15.

<p style="text-align: justify;"> Az idei év első negyedévében 30 százalékkal több, összesen 16 675 cég szűnt meg Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Bisnode üzleti információszolgáltató. A cégalapításokat is figyelembe véve fél százalékkal csökkent a működő cégek száma. Komárom-Esztergom megye a legrosszabbak között van</p>

Felszámolással 4508, végelszámolással 2468, kényszertörléssel pedig 9699 cég szűnt meg a Bisnode adatai szerint, jelenleg több mint 557 ezer céget regisztrálnak Magyarországon.

 

A nemzetközi cégminősítő elemzése szerint bár idén márciusban rekord számú, 4500 vállalkozás alakult, a cégalapítási dömping ellenére fél százalékkal csökkent a cégek száma az egy évvel ezelőttihez képest.

 

Az elemzésből látszik, hogy a legtöbb iparágban csökkent a cégek száma: leginkább a papíriparban, a fafeldolgozás terén és az építőiparban. 2013. április eleje és 2014. április eleje között mindhárom szektorra 3 százalék feletti cégszámcsökkenés volt jellemző.

 

Több, mint 3 százalékkal nőtt a cégalapítások száma a közigazgatás, az élelmiszergyártás és a vegyipar területén.

 

Megyei bontásban Csongrád, Pest, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyén kívül mindenhol kevesebb cég működik. A legnagyobb mértékű visszaesés Komárom-Esztergom (-4,43 százalék) és Baranya (-1,89 százalék) megyében történt.

 

 A kutatásból az is kiderült: eddig a legnagyobb bedőlési arány az építőipart fenyegette a magyar gazdaságban, de 2014 első negyedévében a felszámolások és csődök cégszámhoz viszonyított arányának tekintetében a szektort már megelőzte a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás. A Bisnode adatai szerint 100 vendégfogadással és vendéglátással foglalkozó cégből közel 5 egy éven belül fizetésképtelenségi eljárás alá kerül. A kényszertörlési eljárásokkal együtt a vendéglátó cégek 14 százalékát érinti ilyen eljárás.

 

/MTI/

(forrás)