Családi programokat rendeznek az arborétumokban
Környezetünk
2014. márc. 24.

<p style="text-align: justify;">Összefogott az ország húsz legnagyobb arborétuma és botanikus kertje, hogy családi programokkal hívják fel a figyelmet Magyarország természeti szépségeire és a környezettudatos életmód fontosságára. A júniusig tartó programsorozat csütörtökön kezdődött a Szarvasi Arborétumban és többek között részt vesz benne a Pilisi Parkerdő Zrt. is.</p>

 A családokat pénteken és szombaton is programokkal várták, a gyerekeket interaktív ökoszínház szórakoztatta - mondta el az összefogás kezdeményezője, a Szarvasi Arborétum igazgatója.

 

 Hanyecz Katalin kiemelte: Magyarországon soha nem volt ilyen összefogás az arborétumok és botanikus kertek között. Hozzátette, hogy az Új módszerekkel a zöld jövőért című program célja bemutatni a lakosságnak Magyarország természeti szépségeit, gyakorlati példák és játékos feladatok segítségével ráébreszteni a családokat arra, hogy mennyi mindent tehetnek saját környezetükért.

 

Az igazgató elmondta: az országos roadshow keretében Szarvason mutatkozik be elsőként Futurobi, az interaktív ökomanó, aki színházi műsorával szórakoztatja a gyerekeket. A szakmai bemutatók Szarvason a víz világnapjához kötődnek, a látogatók a víztakarékos öntözéssel és környezetbarát ökogazdálkodási módszerekkel ismerkedhetnek meg.

 

A program június 7-én szintén Szarvason zárul, ahol a játékokban részt vevő, legjobban teljesítő családok mérik össze tudásukat - tette hozzá Hanyecz Katalin.

 

Az Új módszerekkel a zöld jövőért programban a Szarvasi Arborétum mellett a Pilisi Parkerdő Zrt., a Pécsi Tudományegyetem botanikus kertje, a nyíregyházi Tuzson János Botanikus Kert, a szegedi füvészkert, a Budai Arborétum, a Vácrátóti Botanikus Kert, a Kecskeméti Arborétum, a Agostyáni Arborétum, az ELTE Füvészkert, a Zirci Arborétum, a pannonhalmi Arborétum és Gyógynövénykert, az Alcsúti Arborétum, a Soproni Botanikus Kert, a Tápiószelei Agrobotanikus Kert, az Avasi Arborétum, a SZIE Botanikus Kert, a Szent Mauríciusz Monostor Arborétuma, a Debreceni Botanikus Kert és a Helikon Kastélymúzeum - Festetics-kastélypark vesz részt.

 

/MTI/

(forrás)