Emléktáblát avattak a 2013-as árvíz emlékére
Kultúra
2014. márc. 19.

<p style="text-align: justify;">Az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete emléktáblát avatott a tavalyi árhullám emlékére. A süttői márványból készült táblát Somody Zsolt tervezte, és a Prímás szigeti Szalma csárda bejárata mellé helyezték el, hitelesen jelölve a Duna 2013-as „magosságát”.</p>

A hangulatos ünnepségen az egyesület tagjai mellett részt vett Tétényi Éva polgármester és az árvízkor példás teljesítményt nyújtó polgári védelem irányító törzsében résztvevő hivatali munkatársak, valamint a táblának helyet adó Szalma Csárda névadó tulajdonosa, Szalma József is. Az egyesület képviseletében Körmöczi Miklós emlékezett meg a tavalyi árvízről, a tervező Somody Zsolt pedig a több száz éves esztergomi hagyomány tiszteletéről szólt, amely szellemében az ezeréves város kis utcácskáiban sok helyen márványtáblácskák mutatják a Duna áradását már a 18. századtól.

Tétényi Éva a 100 éves rekordot megdöntő dunai árhullám kapcsán az esztergomiak példás segítőkészségét és összefogását emelte ki az emléktábla leleplezése után.

 

VHI

(forrás)