Játékos baleset-megelőzés oktatás óvodásoknak
Bulvár
2014. márc. 13.

<p style="text-align: justify;">A dorogi Richter óvodában járt Néveri Péter Edvárdné r. főhadnagy, az Esztergomi Rendőrkapitányság iskolarendőre. Az egyenruhás játékos feladatokon keresztül ismertette meg a gyermekekkel a biztonságos közlekedés szabályait és a balesetek megelőzési lehetőségeit.</p>

A gyermekek jól ismerik a rendőrtisztet, hiszen évek óta rendszeresen felkeresi az intézményt különböző bűn- és baleset-megelőzési programjaival. 2014. március 12-én a főhadnagy a gyalogos és a kerékpáros közlekedés alapvető szabályairól beszélt az ovisoknak. Elmondta, hogy mely szabályok betartásával előzhetők meg a balesetek. A résztvevő gyerekek megismerkedtek a rendőri karjelzésekkel, a program zárásaként pedig fényvisszaverő karpántot kaptak a rendőrtől, ami elősegíti, hogy korlátozott látási viszonyok között is biztonságosan közlekedhessenek szüleikkel.

 

 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság évek óta kiemelt hangsúlyt fektet a gyermekek biztonságos közlekedésre való nevelésére, egészen óvodás kortól. A Richter óvodában megrendezetett programokhoz hasonló rendezvények lehetőséget nyújtanak arra, hogy a gyermekek személyesen találkozzanak egyenruhásokkal és játékos feladatokon keresztül sajátítsák el a biztonságos közlekedés szabályait.

 

/KEMRFK/

(forrás)