Elkapták a tárcatolvaj tinédzsert
Bulvár
2014. febr. 25.

<p style="text-align: justify;"> Előzetes letartóztatásba helyezte az Esztergomi Járásbíróság azt a 16 éves dorogi fiút, aki a gyanú szerint eltulajdonította egy idős asszony pénztárcáját 2014. február 21-én.</p>

A gyanúsított a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy dorogi élelmiszerüzlet előtt lépett oda a sértetthez és hirtelen kikapta a kezéből a tárcáját. Menekülése közben egy járókelő megpróbálta feltartóztatni a tettest, ő azonban megütötte és megrúgta őt, majd elfutott a helyszínről. A dorogi nyomozók egy órával később elfogták a 16 éves helybéli fiút. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy energiaitalt és péksüteményt vásárolt a lopott pénzből. A helyi nyomozók nem először találkoztak a fiatallal.

 

Három nappal korábban is gyanúsítottként hallgatták ki, miután egy dorogi lakóház alagsorából különböző használati tárgyakat tulajdonított el. Akkor lopás vétség, ezúttal pedig lopás vétség és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A 16 éves fiút a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére az Esztergomi Járásbíróság 2014. február 24-én előzetes letartóztatásba helyezte.

 

/KEMRFK/

(forrás)