Bibliát és vallási folyóiratokat lopott
Bulvár
2014. febr. 21.

<p style="text-align: justify;">Dorogon a vasúti aluljáróban sétált úti célja felé a 80 éves sértett 2014. január 26-án. Idős kora miatt lassan haladt. Nem vette észre, hogy valaki a háta mögé került. Már csak arra lett figyelmes, hogy egy férfi kirántotta a kezében lévő táskát és elszaladt az állomás irányába. Hiába kiabált utána, hogy abban számára fontos dolgok vannak, a férfi továbbrohant.</p>

A bácsi a tettesből nem sokat látott, de a dorogi nyomozóknak így is sikerült azonosítani F. Jánost. 2014. január 27-én elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki a 20 éves esztergomi férfit. F. János elismerte a bűncselekmény elkövetését. Helyszíni kihallgatásakor azt vallotta, hogy hirtelen ötletből lopta el a táskát. Miután látta, hogy az nem tartalmazott számára nagy értéket, eldobta. Mindössze a pénztárcában lévő aprópénzt tette zsebre. A gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és 2014. február 19-én az Esztergomi Járási Ügyészségen kezdeményezte a gyanúsított gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.

 

 /KEMRFK/

(forrás)