Aki Amerikáig követte az álmait
Kultúra
2014. febr. 12.

<p style="text-align: justify;">Lovas Árpád 31 éves koráig a többi esztergomi fiatalhoz hasonló életet élt: napjait munkával, szabadidejét a barátaival töltötte. Mindemellett leírhatatlanul rajongott az amerikai rap-zenéért, azon belül is Eric Wright, ismertebb nevén Eazy-E műveiért. Ez egészen odáig vezetett, hogy 2011-ben fogta magát, és elzarándokolt a rapper kaliforniai síremlékéhez, mely a Rose Hills Memorial Parkban található.</p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p style="text-align: justify;">Az egyszeri amerikai útból pedig egy igazi életre szóló kaland lett, mely során különféle nehézségek árán Árpádból, az egyszeri turistából amerikai állampolgár, és egy olyan fotós lett, aki bár életében először a zarándoklata során vett kezébe profi fényképezőgépet, az utcai szociofotóit mára egész Jacksonville-ben kedvelik és elismerik. Az élet realitását megörökíteni kívánó fotóst az életútjáról, a munkáiról és a jövőbeli terveiről kérdeztük.</p>

Szeretgom (SZE): Élnek-e Magyarországon, Esztergomban rokonai?

 

Lovas Árpád (LÁ): Természetesen élnek. Esztergomban laknak a szüleim, és a testvérem, Andrea is. Nagyon szeretem őket, és heti szinten kommunikálok velük, próbáljuk ápolni a kapcsolatot, már amennyire ez lehetséges a virtuális keretek között. Szintén a városban lakik az unokatestvérem és a két gyermekük is.

 

SZE: Visszalátogatott-e 2011 óta a városba? Ha nem, akkor tervezi-e?

 

LÁ: Sajnos idáig nem volt lehetőségem hazalátogatni, mert csak 2013. júniusában kaptam meg a zöldkártyát. Eredetileg ESTA-val jöttem ki az Államokba, feltéve mindent 1 lapra, mintha csak orosz ruletteztem volna. Az ESTA-val, azaz látogatói engedéllyel maximum 3 hónapig lehetséges tartózkodni az Államokban és legálisan nem is lehet munkát vállalni. Természetesen túltartózkodtam az időmet, azaz illegálisan voltam itt, amíg a zöldkártyát meg nem kaptam. Amikor kijöttem Amerikába, csak egyetlen cél lebegett a szemem előtt: eljutni a kedvenc rapperem, Eazy-E sírjához.

Azt, hogy ez végül sikerült, egy régi internetes barátságnak, Tony G-nek köszönhetem. A srác, akit a Myspace-en ismertem meg, igen jó viszonyban van Eazy-E harmadik fiával. Neki köszönhető, hogy a sírnál találkozhattam vele. Ez számomra egy igazán hatalmas dolog, mivel az apja zenéjén nőttem fel, nagyon sokat merítettem belőle. Furán hangzik, de még a fotózást is Eazy-E-nek köszönhetem: miatta vettem gépet, hogy ha már ott vagyok Kaliforniában, akkor tudjak normális minőségű képeket készíteni.

 

Most nyárra tervezem, hogy legalább 2 hétre hazalátogatok. Már alig várom, hogy újra találkozhassak a régi cimborákkal és Esztergomi levegőt szívhassak. Imádom azt a várost: örök Esztergomi maradok, bárhol is fogok élni!

 

SZE: Mikor és miért kezdte el az embereket fotózni, az utazása közben látott tájak helyett?

 

LÁ: Az első DSLR fényképezőgépemet itt kint vettem meg 2011-ben, mivel otthon erre nem volt semmi lehetőségem. Leginkább azért fektettem bele a Nikon gépbe, hogy minél jobb minőségű képeket tudjak készíteni a kaliforniai utazásom során; nem voltam benne biztos, hogy én még egyszer valaha vissza tudnék ide jönni a lejárt papírjaim miatt.  Az utazást ugyanis az ESTA lejárta előtti utolsó pillanatban léptem meg.

 

Valójában már régebben, Magyarországon is készítettem amatőr videókat egy nagyon alap Sony handycam-mel. Ezek a kisfilmek a barátaimról szóltak, akik közül sajnos kettő már nem él. R.I.P Rigó és Heti! Ezeket a videókat a Youtube-on lehet megnézni, több sorozat is fent van belőlük. Úgy gondolom, hogy ezek a felvételek azoknak lehetnek érdekesek, akik szeretik a való életet bemutató videókat. Már itt elkezdődött nálam ez a szociális beállítottságú látásmód. Amire valószínűleg ráerősített, hogy évekig dolgoztam betegszállítóként az esztergomi kórházban, mely idő alatt azért lát egy-két kemény dolgot az ember. Élőt és holtat egyaránt.

 

Valójában nem csak embereket fotózom, vannak azért másféle képeim is. Kimegyek az utcára az emberek közé, és nézem mindazt, amit az élet elém pakol. Amikor pedig úgy gondolom, hogy ez AZ a pillanat, amit meg kel örökítenem, akkor megnyomom a gombot a gépen. Nem bonyolítom túl az alkotás folyamatát, és nem is nagyon szeretem megmagyarázni a fotóimat.

Beszéljenek inkább a képeim helyettem! Különben is, minden egyes embert különbözően érintenek meg a fotóim. Ez a szép az alkotómunkában. A legfontosabb dolog a számomra, hogy bele tudjam csempészni a képekbe a személyiségem, az érzéseimet és a látásmódomat!

 

SZE: Milyen technikával készíti a fotóit? Eleve fekete-fehér képeket készít, vagy utómunkával tünteti el a színeket? Használ-e bármilyen utómunkát a képeken?

 

LÁ: "Milyen technikával készíti a fotóit?" Na ez az a kérdés, amin mindig csak mosolygok.  Most lehet, hogy a hiba nálam van, de én nem a technikában látom a lényeget, hanem abban a hosszú folyamatban, mely magába foglalja az olyan belső dolgokat, mint az élettapasztalat és a lelki érettség. Úgy gondolom, a fotóimat az énem belső világa kreálja, és csak utána jelenik meg az anyagban. A kamera csak egy eszköz, amivel az anyagi világban láthatóvá tudom tenni azt, amit addig csak én láttam. A fényképezőgépet mintegy harmadik szemként használom.

 

Minden fotómat színesen készítem, és utána digitálisan editálom.  A legtöbb képem fekete-fehér, nagyon szeretem ezt a stílust, mert erős harmónia van benne; sokszor elég egy harsogó szín a háttérben vagy egy oda nem illő rész, és rögtön elvonja a figyelmet arról amit, mondani szeretnék a fotóval. Nagyon sokat segített a képszerkesztésben egy Angliában élő barátom, Hegedűs Sándor, aki J2GRAFIX művésznéven az egyik legnagyobb mai West Coast Rap grafikus. CD-DVD borítókat, weboldalakat, logokat, pólókat tervezett a leghíresebb amerikai rap legendáknak. Az egész szakma ismeri és elismeri a munkásságát. Tudni kell, hogy ha Ő nincs, akkor ez az interjú sem létezne most. Lélekben mindig itt volt velem, kiállt mellettem jóban és rosszban, mindvégig bíztatott, hogy ne adjam fel, még akkor sem, amikor nem volt mit ennem. Rengeteg pozitív energiát kaptam tőle, nagyon sokat köszönhetek neki!

 

SZE: Tervezi-e, hogy egyszer Magyarországon szervez kiállítást a fényképeiből?

  

LÁ: Elsősorban azt tudni kell, hogy a Jacksonville-i TAC Studio Gallery-ben rendezett "kiállítás", azaz projektorról való vetítés volt az első olyan alkalom, amikor nagyközönség láthatta a képeimet. A 45, vegyes stílusú fotóból álló slideshow-ot este 6-tól 9-ig nézhették meg az érdeklődők. Azért csak digirámás vetítés volt, mert egyelőre még nincsenek kinyomtatott fotóm; de hamarosan eljön annak is az ideje...

 

Nagy álmom lenne, ha egyszer két barátommal tudnék egy-egy közös kiállítást összehozni. Az egyikük Menyus, azaz Menyhárt Tamás, akit gondolom, senkinek sem kell bemutatni. A másik úriember Hegedűs János fotóművész, akinek már régóta csodálom a munkáit. Jóval azelőtt ismertem és tiszteltem a műveit, mielőtt én magam elkezdtem volna fotózni. Ennek köszönhetően elmondható, hogy sokat merítettem a képeiből. Mindkettejükkel beszéltem már a jövőbeli lehetséges kiállításokról, nagyon örülnék, ha itt az USA-ban és Magyarországon is ezekből egyszer valami.

 

SZE: Köszönjük szépen az interjút, gratulálunk a  kiállításhoz, és kívánjuk, hogy még sok jó képet készíthess!

 

Az interjút -mTz- készítette.

 

(forrás)