Minden, amit csak tudni lehet a településképi bejelentési eljárásról
Gazdaság
2014. febr. 6.

<p style="text-align: justify;">A január 23-i, csütörtöki testületi ülésen többek között elfogadásra került a "településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről" szóló rendelet is. A február 3-i közzététel után 30 nappal életbe lépő rendelet szabályozza, hogy mely építési tevékenységet kell bejelenteni a város felé, és milyen büntetés várható ennek elmulasztása esetén.</p>

  •  A nem engedélyköteles építkezésekre bejelentés kötelezettség lép életbe
  • Új reklámtáblák, cégérek, stb. elhelyezését is be kell jelenteni
  • A bejelentés elmulasztása településképi eljárást von maga után, ami akár 50 ezer forintos büntetéssel is járhat
  • Lakossági bejelentés alapján, kérelemre is indulhat vizsgálat

 

Esztergom közigazgatási területére terjedő rendelet célja a város építészeti, városképi, illetve természeti értékeinek védelme, igényes kialakítása. A rendelet érvényes mindenkire (legyen az jogi-, vagy természetes személy, szervezet), aki építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységet végez. Hogy pontosan mire is érvényes a bejelentési kötelezettség, az a lenti táblázatban böngészhető végig. 

 

TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉS ALÁ TARTOZÓ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK

 

AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG MEGNEVEZÉSE *

 

 

   

1.

A MŰEMLÉKI JELENTŐSÉGŰ TERÜLETEN A TELEK KÖZTERÜLETI HATÁRÁHOZ LEGKÖZELEBB, DE LEGFELJEBB 50 MÉTERRE ÁLLÓ MEGLÉVŐ ÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSÁNAK KIVÉTELÉVEL AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLLYEL ÉPÍTHETŐ ÉPÍTMÉNY FELÚJÍTÁSA, HELYREÁLLÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE, HOMLOKZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA, HA AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL AZ ÉPÍTMÉNY TARTÓSZERKEZETI RENDSZERÉT VAGY TARTÓSZERKEZETI ELEMEIT NEM KELL

A)    MEGVÁLTOZTATNI,

B)    ÁTALAKÍTANI,

C)    ELBONTANI,

D)    KICSERÉLNI,

E)    MEGERŐSÍTENI VAGY

F)    VÁLTOZATLAN FORMÁBAN ÚJJÁÉPÍTENI.

   

2.

MEGLÉVŐ ÉPÍTMÉNY UTÓLAGOS HŐSZIGETELÉSE, HOMLOKZATI NYÍLÁSZÁRÓ– ÁTHIDALÓJÁT NEM ÉRINTŐ, (DE MÁS ANYAGÚ NYÍLÁSZÁRÓRA TÖRTÉNŐ )– CSERÉJE, A HOMLOKZATFELÜLET SZÍNEZÉSE, A HOMLOKZAT FELÜLETKÉPZÉSÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSA

 

 

3.

ÚJ, ÖNÁLLÓ (HOMLOKZATI FALHOZ RÖGZÍTETT VAGY SZABADON ÁLLÓ) ÉGÉSTERMÉK-ELVEZETŐ KÉMÉNY ÉPÍTÉSE MELYNEK MAGASSÁGA A 6,0 M-T NEM HALADJA MEG.

 

 

4.

AZ ÉPÜLET HOMLOKZATÁHOZ ILLESZTETT ELŐTETŐ, VÉDŐTETŐ, ERNYŐSZERKEZET ÉPÍTÉSE, MEGLÉVŐ FELÚJÍTÁSA, HELYREÁLLÍTÁSA, ÁTALAKÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE, BŐVÍTÉSE, MEGVÁLTOZTATÁSA, HA EHHEZ AZ ÉPÜLET TARTÓSZERKEZETÉT NEM KELL

        A)    MEGVÁLTOZTATNI,

B)    ÁTALAKÍTANI,

C)    MEGBONTANI,

D)    KICSERÉLNI,

E)    MEGERŐSÍTENI VAGY

F)    ÚJJÁÉPÍTENI.

 

 

6.

ÉPÜLETBEN AZ ÖNÁLLÓ RENDELTETÉSI EGYSÉGEK SZÁMÁNAK VÁLTOZTATÁSA.

   

6.

KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓ RENDELTETÉSŰ ÉPÜLET ÉPÍTÉSE, BŐVÍTÉSE, MELYNEK MÉRETE AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG UTÁN SEM HALADJA MEG A NETTÓ 20,0 M2 ALAPTERÜLETET, KIVÉVE MŰEMLÉKI JELENTŐSÉGŰ TERÜLETEN A TELEK KÖZTERÜLETI HATÁRÁHOZ LEGKÖZELEBB, DE LEGFELJEBB 50 MÉTERRE ÁLLÓ ÚJ ÉPÜLET ÉPÍTÉSÉT, VAGY MEGLÉVŐ ÉPÜLET ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ KÖTÖTT BŐVÍTÉSÉT VAGY ÁTALAKÍTÁSÁT.

 

 

7.

NEM EMBERI TARTÓZKODÁSRA SZOLGÁLÓ ÉPÍTMÉNY ÉPÍTÉSE, BŐVÍTÉSE, MELYNEK MÉRETE AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG UTÁN SEM HALADJA MEG A NETTÓ 50 M3TÉRFOGATOT ÉS 3,0 M GERINCMAGASSÁGOT.

 

 

8.

ÖNÁLLÓ REKLÁMTARTÓ ÉPÍTMÉNY ÉPÍTÉSE, MEGLÉVŐ FELÚJÍTÁSA, HELYREÁLLÍTÁSA, ÁTALAKÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE, BŐVÍTÉSE, MEGVÁLTOZTATÁSA, MELYNEK MÉRETE AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG UTÁN SEM HALADJA MEG

A) BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEN A 9,0 M MAGASSÁGOT,

B) BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEN A 4,5 M MAGASSÁGOT.

 

 

9.

SZOBOR, EMLÉKMŰ, KERESZT, EMLÉKJEL ÉPÍTÉSE, ELHELYEZÉSE, HA ANNAK A TALAPZATÁVAL EGYÜTT MÉRT MAGASSÁGA NEM HALADJA MEG A 6,0 M-T.

 

 

10.

EMLÉKFAL ÉPÍTÉSE, MELYNEK TALAPZATÁVAL EGYÜTT MÉRT MAGASSÁGA NEM HALADJA MEG A 3,0 M-T.

 

 

11.

PARK, JÁTSZÓTÉR, SPORTPÁLYA MEGFELELŐSÉGI IGAZOLÁSSAL VAGY TELJESÍTMÉNYNYILATKOZATTAL ÉS MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓVAL RENDELKEZŐ MŰTÁRGYAINAK ÉPÍTÉSE, EGYÉB ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSE.

   

12.

MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁSSAL VAGY TELJESÍTMÉNY-NYILATKOZATTAL ÉS JÓVÁHAGYOTT MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓVAL RENDELKEZŐ ÉPÍTMÉNYSZERKEZETŰ, VAGY TÖMEGTARTÓZKODÁS CÉLJÁRA NEM SZOLGÁLÓ, VAGY LEGFELJEBB 180 NAPIG FENNÁLLÓ

A)    RENDEZVÉNYEKET KISZOLGÁLÓ SZÍNPAD, SZÍNPADI TETŐ, LELÁTÓ, MUTATVÁNYOS, SZÓRAKOZTATÓ, VENDÉGLÁTÓ, KERESKEDELMI, VALAMINT ELŐADÁS TARTÁSÁRA SZOLGÁLÓ ÉPÍTMÉNY,

B)    KIÁLLÍTÁSI VAGY ELSŐSEGÉLYT NYÚJTÓ ÉPÍTMÉNY,

C)    LEVEGŐVEL FELFÚJT VAGY FESZÍTETT FEDÉSEK (SÁTORSZERKEZETEK),

D)    IDEIGLENES FEDETT LOVARDA

ÉPÍTÉSE.

 

 

13.

NÖVÉNYTERMESZTÉSRE SZOLGÁLÓ ÜVEGHÁZ ÉPÍTÉSE, BŐVÍTÉSE, MEGLÉVŐ FELÚJÍTÁSA, HELYREÁLLÍTÁSA, ÁTALAKÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE, MEGVÁLTOZTATÁSA, MELYNEK LEGMAGASABB PONTJA AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG UTÁN SEM HALADJA MEG

A)    BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEN A 9,0 M-T,

B)    BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEN A NETTÓ 100,0 M2 ALAPTERÜLETET ÉS A 4,5 M-T.

 

 

14.

NÖVÉNYTERMESZTÉSRE SZOLGÁLÓ FÓLIASÁTOR ÉPÍTÉSE, BŐVÍTÉSE, MEGLÉVŐ FELÚJÍTÁSA, HELYREÁLLÍTÁSA, ÁTALAKÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE, MEGVÁLTOZTATÁSA, MELYNEK LEGMAGASABB PONTJA AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG UTÁN SEM HALADJA MEG

A)    BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEN A 9,0 M-T,

B)    BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEN A NETTÓ 500,0 M2 ALAPTERÜLETET ÉS A 4,5 M-T.

 

 

15.

A 6,0 M VAGY ANNÁL KISEBB MAGASSÁGÚ, A 60 M3 VAGY ANNÁL KISEBB TÉRFOGATÚ SILÓ, ÖMLESZTETTANYAG-TÁROLÓ, NEM VESZÉLYES FOLYADÉKOK TÁROLÓJA, NEM VESZÉLYES ANYAGOT TARTALMAZÓ, NYOMÁSTARTÓ EDÉNYNEK NEM MINŐSÜLŐ, FÖLD FELETTI VAGY ALATTI TARTÁLY, TÁROLÓ ELHELYEZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ÉPÍTMÉNY ÉPÍTÉSE, MEGLÉVŐ FELÚJÍTÁSA, HELYREÁLLÍTÁSA, ÁTALAKÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE, BŐVÍTÉSE.

 

 

16.

A BRUTTÓ 50,0 M3-NÉL NEM NAGYOBB TÉRFOGATÚ VAGY A 1,5 M-NÉL NEM MÉLYEBB MAGÁNHASZNÁLATÚ KERTI VÍZ-, FÜRDŐMEDENCE, KERTI TÓ ÉPÍTÉSE.

 

 

17.

TÁMFAL ÉPÍTÉSE, BŐVÍTÉSE, MEGLÉVŐ FELÚJÍTÁSA, HELYREÁLLÍTÁSA, ÁTALAKÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE, MEGVÁLTOZTATÁSA, MELYNEK MÉRETE AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL NEM HALADJA MEG A RENDEZETT ALSÓ TEREPSZINTTŐL SZÁMÍTOTT 1,0 M MAGASSÁGOT.

 

 

18.

KERÍTÉS, KERTI ÉPÍTMÉNY, TEREPLÉPCSŐ, JÁRDA ÉS LEJTŐ, HÁZTARTÁSI CÉLÚ KEMENCE, HÚSFÜSTÖLŐ, JÉGVEREM, VALAMINT ZÖLDSÉGVEREM ÉPÍTÉSE, ÉPÍTMÉNYNEK MINŐSÜLŐ NÖVÉNYTÁMASZ, NÖVÉNYT FELFUTTATÓ RÁCS ÉPÍTÉSE, MEGLÉVŐ FELÚJÍTÁSA, HELYREÁLLÍTÁSA, ÁTALAKÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE, BŐVÍTÉSE.

 

 

19.

 NAPENERGIA-KOLLEKTOR, SZELLŐZŐ-, KLÍMA-, ÁRU- ÉS PÉNZAUTOMATA ÉPÍTMÉNYEN VAGY ÉPÍTMÉNYBEN VALÓ ELHELYEZÉSE, HA AHHOZ NEM KELL AZ ÉPÍTMÉNY TARTÓSZERKEZETI RENDSZERÉT VAGY TARTÓSZERKEZETI ELEMEIT       

        A)    MEGVÁLTOZTATNI,

B)    ÁTALAKÍTANI,

C)    ELBONTANI,

D)    KICSERÉLNI,

E)    MEGERŐSÍTENI VAGY

F)    ÚJJÁÉPÍTENI.

 

 

20.

ÉPÍTMÉNYNEK MINŐSÜLŐ SZELEKTÍV ÉS HÁZTARTÁSI CÉLÚ HULLADÉKGYŰJTŐ, ÉS TÁROLÓ ELHELYEZÉSE

 

 

21.

UTASVÁRÓ FÜLKE ÉPÍTÉSE.

 

 

22.

ZÁSZLÓTARTÓ OSZLOP (ZÁSZLÓRÚD) ÉPÍTÉSE, MELYNEK TEREPSZINTTŐL MÉRT MAGASSÁGA A 6,0 MÉTERT NEM HALADJA MEG.

   

23.

KÖZTERÜLETEN, FILMFORGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ÉPÍTMÉNY LÉTESÍTÉSE.

 

 

24.

TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL JELENTŐS REKLÁM BERENDEZÉS ELHELYEZÉSE, A RENDELET 3.§ (2) BEKEZDÉSÉBEN MEGHATÁROZOTT KÖRBEN.

 

 

25.

VENDÉGLÁTÓIPARI KITELEPÜLÉS, VENDÉGLÁTÓ TERASZ, KERTHELYISÉG ÉPÍTMÉNYEINEK, ÉPÍTMÉNY RÉSZEINEK ÉPÍTÉSE, VAGY KIHELYEZÉSE.

 

 

 

*: AZ 1-23. SZÁMÚ SOROK AZ ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKRÓL ÉS ELLENŐRZÉSEKRŐL, VALAMINT AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSRÓL SZÓLÓ 312/2012. (XI. 8.) KORM. RENDELET 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE 1., 2., 4., 5., 6, 7., 8, 9., 11., 12., 13, 14, 15, 16, 17, 18, 20, 21., 23., 24., 27., 28, 34. PONTJAI ALATTI, NEM ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÖTELES ÉPÍTÉSI MUNKÁK.

A 24., 25. SZÁMÚ SOROK AZ E RENDELET  ALKALMAZÁSA SZEMPONTJÁBÓL JELENTŐS EGYÉB,  NEM ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÖTELES ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK KÖRÉT FOGLALJA MAGÁBA.

 

A reklámberendezések elhelyezéséről

 

Ha valaki a város közigazgatási területén reklámberendezést helyez el, vagy tart fenn, illetve egy már meglévő építmény rendeltetését megváltoztatja, szintén kötelezve van a bejelentésre. A bejelentés köteles reklámhordozók típusairól a lenti felsorolásban lehet olvasni:

 

1. cégtábla: kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó létesítmény (helyiség, helyiség- együttes) nevét és az ott folytatott tevékenységet feltüntető tábla, illetve felirat;

 

 2. cégér: valamely mesterség vagy tevékenység jelvényeként használt, rendszerint üzlet, műhely, illetve vendéglátó létesítmény homlokzatára, falsíkjára kifüggesztett tárgy vagy címerszerű ábra; (Cégérnek minősül az a – nem az épület falsíkjára, valamint a kerítésre, kerítés-kapura kihelyezett – tábla is, mely csak a cégtáblán szereplő információkat tartalmazza. Nem minősül cégérnek az olyan hirdető-berendezés, amely nem közvetlenül a kereskedelmi-, szolgáltató-, illetve vendéglátó létesítmény jellegével, hanem az ott árusított vagy felhasznált termékkel kapcsolatos.)

 

3. címtábla: az intézmény vagy vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla, névtábla;

 

4. egyedi tájékoztató tábla, információ-hordozó: olyan – rögzített, egyedi méretű, állandó tartalmú – hirdető-berendezés, mely gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, illetve vendéglátó tevékenységet végzők megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, illetve megközelítéséről ad információt;  

 

5. fényreklám: rendszerint az építmény homlokzatán vagy tetőfelépítményén elhelyezett, saját fényforrással rendelkező, világító felületű, vagy külső fényforrással megvilágított, reklám célokat szolgáló felirat, illetve ábra;

 

6. hirdetés: minden olyan figyelemfelhívásra alkalmas közlés, információ, amely valamely áru kelendőségének növelésére vagy szolgáltatás igénybevételére irányul, illetve valamely kereskedelmi vagy fogyasztói tevékenységet népszerűsít; 

 

7. hirdető-berendezés: minden reklám-, információs- és hirdető-, valamint reklám-hordozásra alkalmas egyéb berendezés;

8. hirdetőoszlop: plakátok, illetve hirdetmények elhelyezésére szolgáló építmény, tartószerkezet;

 

9. kirakat: kereskedelmi vagy szolgáltató létesítmény, műhely helyiségével közvetlen kapcsolatban lévő, elsősorban árubemutatásra szolgáló, közterületre vagy közhasználatra átadott területre nyíló, üvegezett felület;

 

10. reklámgrafika, falfestés: reklámozás célját is szolgáló, bármely építési technológiával létesített alapfelületre festéssel vagy rokon technológiával készített felületképzés, grafika;

 

11. reklámkorlát: általában nagyobb forgalmú közutak menti járdán – a közúttal párhuzamosan – elhelyezett, állandó tartalmú reklám-, illetve információs felületet is tartalmazó, a gyalogos közlekedés biztonságát szolgáló, fixen rögzített berendezés;

 

12. reklámtábla:

12.1. a hirdetőtábla: változó tartalmú hirdetések, hirdetmények, közlemények elhelyezésére szolgáló, közterületről látható építmény, szerkezet vagy hirdetővitrin,

 

12.2. a citylight: változó tartalmú hirdetések elhelyezésére szolgáló, egy- vagy kétoldalú, általában világító hirdető-berendezés,

 

12.3. az óriásplakát: változó tartalmú, általában kereskedelmi célú hirdetések elhelyezésére alkalmas, A0 (841x1189 mm), vagy annál nagyobb felületű reklámberendezés,

 

12.4. a megállító tábla: valamely üzlet, vállalkozás tevékenységéhez kapcsolódó, közvetlenül az üzlet, vállalkozás környezetében elhelyezett ideiglenes hirdetőeszköz,

 

12.5. a totemoszlop: általában főútvonalak mentén lévő, az átmenő forgalom, illetve jelentősebb vonzásterület kiszolgálását biztosító kereskedelmi és ellátó létesítmények nagyobb távolságból is látható, 3 méteres magasságot meghaladó hirdető-berendezése,

 

13. reklámvitrin: egyedi megjelenésű, egy vagy több oldalon üveglappal borított szerkezetű, jellemzően termék elhelyezésével valamely üzlet, vállalkozás áruválasztékának bemutatását szolgáló, kirakatnak nem minősülő hirdető-berendezés;

 

14. reklámzászló: olyan – rögzített, egyedi méretű tartószerkezetre (zászlórúdra) szerelt, állandó tartalmú – textil vagy textil-jellegű egyéb anyagból készült hirdető-felület, mely gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, illetve vendéglátó tevékenységet végzők megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, illetve megközelítéséről ad információt;

 

15. transzparens, molino: építményen kifeszített, illetve építmények vagy más tartószerkezetek között átfeszített, textil vagy textil-jellegű egyéb anyagból készült reklámhordozó. 

 

Hol is érvényes maga a rendelet?

Mindenhol a város határain belül. "A településképi bejelentésről szóló rendelet mindenkire vonatkozik, és minden olyan területre, ahol az adott tevékenység engedély nélkül végezhető volt" - árulta el Krizsán András, Esztergom főépítésze megkeresésünkre.

  

A Krizsán András elmondása szerint „azokon a helyeken kell alkalmazni a rendelet előírásait, ahol a végezni kívánt tevékenység amúgy nem lenne építési engedély köteles. Például a műemléki területeken a homlokzat átalakítása engedély köteles, de Esztergom-Kertvárosban nem ott ezen rendelet szabályai szerint kell eljárni.”

 

A rendelet szintén érvényes a településképi szempontból kiemelkedő területeken, melyek lehetnek kiemelt jelentőségű utak (országos főutak, országos mellékutak, települési főút), és az ezek mentén az utcaképet meghatározó épületek, azok homlokzatai. – tudható meg a rendelet szövegezéséből.

 

Szintén bejelentés köteles, ha valaki a város valamelyik védett pontján kíván építkezési tevékenységet folytatni.  Az pedig, hogy a melyek is ezek a pontok, azt egy 2000-es évi rendelet szabályozza:

 

Megnevezés

Helyrajzi szám

Művelési ág

A védett természeti érték tulajdonosa

Kis-Duna parti platánfasor

17047/1,   17373/2,

16323/1

 

Esztergom Város

Önkormányzata

Prímás-szigeti vadgesztenye fasor

16339,  16382,  16442,

0414

 

Esztergom Város

Önkormányzata

Petőfi S. utcai Református templom udvarán álló csertölgy

 

19492

 

 

Református Plébánia

Balassa Bálint szobor melletti tölgy

16243

 

Esztergom Város

Önkormányzata

A volt Esztergom-tábor  vasútállomás épülete előtt 7 db vadgesztenyefa

545

 

Esztergom Város

Önkormányzata

Pázmány Péter u. 4. számú ház előtti császár-fa

19786/1

 

Esztergom Város

Önkormányzata

Hármas szikla és közvetlen környéke

015, 017

Gyep

Esztergom Város

Önkormányzata

Honvéd temető fái

15001

 

Esztergom Város

Önkormányzata

Szent Anna (Csalamádé) temető fái

18486

 

Esztergom Város

Önkormányzata

Deák Ferenc utcai hajdani ártéri ligeterdő

maradvány kocsányos tölgyei

17371

 

Esztergom Város

Önkormányzata

Budai Nagy Antal u. és Achim u. sarkán öreg tiszafa

18553

 

Esztergom Város

Önkormányzata

Simor János u. 27. ezüst juharfa*

17543

 

Magántulajdon

Hunyadi u. 33. , Klapka tér 5., Dózsa tér

18., Vécsey u. 7., 48-as tér 18., Andrássy u.

10., Bercsényi u. 6., Barkóczy u. 16., Földműves u. 8., Báthory S. B. u. 1., Molnár sor 4.  található, összesen 122 db fa*

 

 

Magántulajdon

Irinyi u. 4-6 (volt Borászat) hátsó udvarán található gesztenyefák*

 

 

Magántulajdon

Esztergom-Kertváros, Damjanich u. közterületen – Strázsa u. 2. – Szalézi u. 1. – telek találkozásánál álló kb. 200 éves vadkörtefa*

 

 

Magántulajdon

Esztergom, Búbánatvölgy Halas-tó partját szegélyező nádas**

10947/23

kivett

Esztergom Város

Önkormányzata

Esztergom, Búbánatvölgy

A Fárikúti út mentén, az út (11166 hrsz.) és a Kerektói vízfolyás között (11158 hrsz.) található nyárfa-liget**

10947/23

Kivett

Esztergom Város

Önkormányzata

Esztergom, Búbánatvölgy, Fárikúti út mentén a (11133 hrsz.) telek előtt közterületen álló 3 db nyírfa alkotta facsoport.**

10947/23

Kivett

Esztergom Város

Önkormányzata

 

 A Hegyvidékről

A KÚRIA Önkormányzati Tanácsának határozata értelmében megsemmisítésre kerültek 2012. október 8-án Esztergom Város Önkormányzatának Esztergom, Hegyvidék (Szentjánoskút, Kenderes, Újfalu, Kálváriahegy, Aranyhegy városrészek) helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 45/2008. (VI. 19.) esztergomi ör. rendelet szabályozási tervlapjai (a Rendelet szövege nem).

 

Ebben a városrészben tehát az Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által elfogadott Esztergom Város Településszerkezeti Tervét kell figyelembe venni, amelyben a terület felhasználás van rögzítve, és ezzel együtt a rendelet szövege alkalmazandó. - mondta el Krizsán Andás arra a kérdésünkre, hogy a Hegyvidékre is érvényes-e a rendelet.

 

A bejelentés menete

A településképi bejelentést nyolc nappal a tevékenység megkezdése előtt megkell tenni Esztergom polgármesterénél elektronikus formában vagy papíralapon. Bár nem engedélyezési eljárásról van szó, amennyiben valaki hirdető-berendezést kíván elhelyezni közterületen, azt csak a közterület-használati szerződést a bejelentési eljárást követően kötheti csak meg.  A bejelentés tudomásulvételéről szóló igazolást a Polgármester adja ki az önkormányzati főépítész javaslata alapján. A településképi eljárás során hozott polgármesteri döntés ellen a képviselő testületnél lehetséges fellebbezéssel élni.

 

Büntetés

A polgármesternek településképi kötelezési eljárást kell lefolytatnia, ha az építtető megszegi a bejelentési eljárás során meghozott döntéseket, a döntés előtt kezd bele a munkálatokba, vagy elmulasztja magát a településképi bejelentést. Ekkor elrendelésre kerülhet a településképet rontó reklámok, óriásplakátok, cégérek megszüntetése és a településképi bejelentési eljárás hatálya alá tartozó építmény, építményrész felújítása, átalakítása vagy elbontása. Ha ezt nem hajtja végre az építtető, akkor 50 000 forintig terjedő bírság szabható ki rá. Az eljárást vagy főépítészi kezdeményezésre, vagy lakossági bejelentésre indíthat a polgármester. – tudtuk meg Krizsán Andrástól.

 

Fontos információ még, hogy a rendeletet a kihirdetést követően a hivatal hirdetőtáblájára függesztik ki, illetve az esztergom.hu portálra is felkerül majd. Továbbá a hivatal főépítészi irodáján ügyfélfogadási időben lehet tájékozódni róla.

 

-mTz-

 

(forrás)