Végül Vadai Ágnes indul Esztergomban
Közélet
2014. febr. 4.

<p style="text-align: justify;">Demokratikus Koalíció elnöksége úgy döntött, hogy az esztergomi választókörzetben Vadai Ágnest indítja az országgyűlési választáson - írta a párt a kedd esti közleményében.</p>

Indoklásként csak annyit jegyeznek meg: a testület kiemelten fontosnak tartja a körzetet, ezért a párt egyik vezető politikusa, alelnöke, "az ország legnépszerűbb női politikusa" méretteti meg magát.

 

Esztergom és Dorog térségében korábban az Együtt-PM-es Szilágyi László indult volna az ellenzék jelöltjeként, azonban a baloldal választási megállapodása alapján a körzetben a DK kapta a jelöltállítás jogát, és Jónás László személyét hagyták jóvá a párt január 18-i közleménye alapján.

Jónás László viszont január 23-án egy közösségi oldalon hozta nyilvánosságra, hogy mégsem indul. "Úgy döntöttem, nem vállalom... A béke és nem a harc embere vagyok! Esztergom és a KEM II. választókörzete jövendő országgyűlési képviselőjének sok sikert, és jól teljesített feladatot kívánok!" - írta.

Ezt követően a DK választókerületi elnöke, Manga Gyula az MTI-nek elmondta, megyei értekezletet tartottak, ahol Bagó Lajost, az esztergomi DK ügyvezető alelnökét, a Parlament egykori tűzoltóparancsnokát javasolták jelöltnek.

/MTI/

(forrás)