Gál Tamás az MSZP esztergomi polgármester-jelöltje
Közélet
2014. jan. 24.

<p style="text-align: justify;">Az MSZP Esztergomi Szervezete pénteken sajtótájékoztatón mutatta be az őszi önkormányzati választásra készülő polgármesterjelöltjét, Gál Tamást. A 32 éves esztergomi közgazdász elmondta, hogy polgármesterként legfontosabb célja, hogy Esztergom ismét egy működő város legyen. Ezt a célt szolgálja 8 pontban ismertetett programja is.</p>

Gál Tamás elmondta, hogy polgármesterként nagy hangsúlyt kíván fektetni a felújításokra, vissza kívánja állítani Esztergom régi fényét a műemléképületek, közterek felújításával, és minőségi, élhető környezetet szeretne teremteni a város lakói számára. Mindezeket fenntartható és felelős pénzügyi tervezéssel, EU-pályázatok igénybevételével gondolja megvalósítani.

 

Polgármesteri programjának második pontja az élhető város.  A közgazdász szerint elsődleges cél az iparosított technológiával épült házak felújítása és hőszigetelése. Emellett polgármesterként el kívánná törölni a jelenlegi hulladékszállítási rendeletet, a szelektív hulladékgyűjtést pedig közvetlenül a háztartásoknál vezetné be, hogy az újrahasznosítás hatékony lehessen.

 

Azt is megtudhatták a résztvevők, hogy szerinte a fejlődés csak új munkahelyekkel és pörgő gazdasággal indulhat újra. Ehhez pedig a legfontosabb feladat a munkahelyek gyarapítása, és további befektetők vonzása az ipari parkba. Az új cégek városunkba csábítása mellett támogatni fogja a régóta itt termelő és szolgáltató cégeket és elősegíti, hogy továbbra is a városban folytathassák tevékenységüket.

 

Egy városban akkor érzik jól magukat az emberek, ha a város vezetése biztonságot nyújt lakói számára, ezért célja, hogy az esztergomiak védve legyenek az anyagi nélkülözéstől, kiszolgáltatottságtól éppúgy, mint a bűnözéstől. A megoldás záloga lehet a több köztéri térfigyelő kamera elhelyezése, új rendőrörs kialakítása Kertvárosban, a dunai gátrendszer megerősítése, és a szociális bérlakás-program újraindítása is.

 

Polgármesterként a közlekedés területén is találna magának feladatokat: a katasztrofális úthálózat rendbetételét, a kátyúk betömését. Emellett ingyenessé tenné a parkolást, valamint rugalmas és az igényekhez igazodó menetrenddel újra beindítaná a városi tömegközlekedést.

 

A turizmusra, kultúrára és a jövő generációkra is kitér a szocialista jelölt átfogó programja, így például a lakótelepi játszóterek, az óvoda és bölcsőde épületek felújítására. Ami pedig talán a program legfontosabb pontja, az a békés városvezetés. 

(forrás)