Erdő Péter szentmisét tart Árpád-házi Szent Margit tiszteletére
Egyház
2014. jan. 17.

<p style="text-align: justify;">Erdő Péter bíboros szabadtéri ünnepi szentmisét mutat be Árpád-házi Szent Margit emléknapjához kapcsolódóan vasárnap a margitszigeti domonkos kolostor romjainál - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense.</p>

Hozzátette, az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is remélhetőleg sok száz zarándok megy el a szentmisére, amelyen a szent királylány közbenjárását kérik a nemzetért. Az utóbbi három és fél évtizedben hagyománnyá vált, hogy a magyar prímás minden januárban szentmisét mutat be a margitszigeti romoknál a Margit naphoz legközelebb eső vasárnapon, ez első ilyen szentmisét Lékai László bíboros mutatta be a magyar szentek évében, 1979. január 21-én - jegyezte meg.

 

Utalt arra: Szent Margit ünnepén, a fővárosi Lehel téri templom búcsúja alkalmából szombat este ismét színpadra viszik a Szent Margit életét bemutató Égő áldozat című zenés színjátékot. A darab szerzője Strbik László, rendezője Miklós László, a Margitos Ifjúsági Énekkar vezetője. A főbb szerepekben Csikota Ágnes (Margit) és Formanek Katalin (gyermek Margit) látható. Harminc évvel a zenés színjáték premierje után az ősbemutatón részt vevő ifjak gyermekei, a következő generáció, Várnai Péter plébános támogatásával viszik újra színre a darabot.

 

Szent Margit rövid életének nagy részét a később róla elnevezett szigeten élte le a 13. században. Akkoriban volt ott egy háza a premontrei rendnek, kolostora a domonkos és a ferences szerzeteseknek, zárdája pedig a dominikánus apácáknak. Ennek a virágzó egyházi életnek a török hódítás vetett véget a 16. században, az apácák utódai pedig a törökök kiverése után telepedtek vissza a szigetre. Szent Margit valószínűsített sírjára 1971-ben márvány emléktáblát helyeztek el.

 

A katolikus egyház január 18-án ünnepli Árpád-házi Szent Margit halálának (katolikus megfogalmazás szerint: égi születésnapjának) évfordulóját. Margit a szülei, IV. Béla király (1235-1270) és Laszkarisz Mária királyné döntése nyomán került kolostorba, ők a tatároktól elszenvedett muhi vereség után (1241) megszületendő gyermeküket "az ország javáért Istennek ajánlották" - áll az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatalának közleményében.

 

/MTI/
/festmény: Molnár József: Árpádházi Szent Margit halála (1857)/

 

(forrás)