A Komárom csapata nyerte a megye legnagyobb U-19-es kupáját

A Komárom csapata nyerte a megye legnagyobb U-19-es kupáját

2014. 01. 14. 12:24

Az Esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok minden évben január elején nagyszabású felkészülési tornát szervez ificsapatok részére. Idén 16 csapat nevezését fogadták el a szervezők, hiszen a csapatok kérésére a torna idén kétnapos volt, és ebbe az időbe nem fért bele több csapat.

Január 11-én szombaton voltak a selejtezők 4 x 4-es csoportban. A csoportokból 2 csapat jutott tovább, összesen 8. Már a selejtezők során születtek meglepetések, hiszen ki hitte volna, hogy már a selejtezőkből sem jut tovább az Esztergom, Nyergesújfalu vagy az Oroszlány. Mind a három ifi jó játékerőt képvisel, remekül szerepelnek a bajnokságokon, de hát a terem más.

 

 

A nyolc továbbjutó csapat előre megadott szisztéma szerint 2 x 4-es csoportot alkotott a középdöntőben. A selejtezőkben mutatott teljesítmény, valamint a tavalyi torna végeredménye alapján (tavaly Révkomárom – Dorog döntő volt) sokan idén is a Dorogot és a Révkomáromot várták a döntőbe. Óriási meglepetésre mind a két csapat kiesett, még elődöntőbe sem jutott. Viszont oda jutott remek teljesítménnyel a Tát, Lábatlan, Vértesszőlős és a Komárom.

 

 

A keresztbejátszás során óriási mérkőzésen a Lábatlan egy végén lőtt góllal 3 – 2-re verte a nagyszerű Táti csapatot, a Komárom  pedig egy pikáns meccsen verte 3 – 0-ra a Vértesszőlőst.

 

 

Az elődöntőben még tovább fokozódott az izgalom és a színvonal, hiszen egy hihetetlen változatos meccsen a TÁT 6 – 5-re verte a jól küzdő Vértesszőlőst és szerezte meg a 3. helyet.

 

 

Következett a torna 40. mérkőzése a döntő. A Lábatlan 100%-os teljesítménnyel, nagyszerű kreatív játékkal jutott a döntőbe. A Komárom igaz több vereséget is szenvedett a döntőhöz vezető úton, de nagyon egységes és szervezett csapat óriási szívvel megérdemelték, hogy döntőt játszhassanak. Végig élvezetes, kiélezett csatát hozott a döntő. Nem bírtak egymással a csapatok, 1 – 1 lett a vége. Végül büntetők döntöttek a Komárom javára, így Vörösházi Tibor tanítványai nyerték idén a kupát. Fenyvesi László a Lábatlan edzője is büszke lehet csapatára, hiszen veretlenül ( 7 győzelem, egy döntetlen) lettek másodikak.

 

 

Az eredményhirdetésen Osvald Zsolt szervező megköszönte Kerekes Sándor főszponzornak a támogatást és kifejezte abbeli reményét, hogy a torna jól szolgálta a csapatok felkészülését a tavaszi szezonra.

 

/FC Esztergom/

Még nincsenek kommentek :(