Milliárdos program hátrányos helyzetűeket nevelő iskolák számára
Gazdaság
2014. jan. 9.

<p style="text-align: justify;">Hátrányos helyzetű tanulókat különböző arányban nevelő intézmények kapcsolatfelvételére 4,5 milliárd forintos programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma, határon belüli és határon túli lehetőségekkel - jelentette be Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár és Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Nyergesújfalun.</p>

A már lezárult pályázatok első fordulójában 165 intézmény legalább 7550 tanulóval vesz részt, közülük 3020 diák halmozottan hátrányos helyzetű. A programban még 1,4 milliárd forint található, ennek felhasználására az államtitkárság újranyitja a pályázatot - mondták el a politikusok a Szalézi - Irinyi Középiskolában tartott sajtótájékoztatón.

 

A pályázat országhatáron belüli és határon túli, valamint Európai Unión belüli testvériskolai kapcsolatok felvételét támogatja.  Kovács Zoltán hozzátette, a pályázaton az ötödik évfolyamtól felfelé indulhattak a köznevelési intézmények. Országhatáron belüli kapcsolatok felvételére legalább 50 tanulót kellett bevonni, a hátrányos helyzetű tanulók intézményi arányának pedig meg kellett haladnia a 20 százalékot. A pályázat ezen részében 130 intézmény kapott támogatást, legalább 6500 tanuló bevonásával.

 

Határon túli, illetve Európai Unión belüli események megvalósítására 35 iskola nyert el támogatást. Ők csaknem félmilliárd forintos támogatáshoz jutnak, 1050 tanuló részvételével. A programoknak mindkét pályázati részben 2015 nyaráig kell befejeződniük.

 

Hoffmann Rózsa rámutatott, ebben a programban lehetőség nyílik arra, hogy a gyermekeknek ingergazdag fejlődést biztosítsanak, belelássanak más családok mindennapjaiba, megtapasztalják, hogy másképpen is lehet élni, mint ők.

 

Nyergesújfalun 1919-ben épült az első magyar szalézi iskola, a rend az államosítást követően 2001-ben kapta vissza az épületet. A gimnáziumba 400 diák jár, az oktatás mellett nagy hangsúlyt helyeznek a diákok erkölcsiségre nevelésére, szociális érzékenységük fejlesztésére - mondta Lux Ambrus igazgató.

 

 A szalézi rend alapítója, Don Bosco 19. századi pap volt, aki utcagyerekeket gyűjtött maga köré. Elvei szerint a felnőtteknek megelőző neveléssel kell úgy formálniuk a gyermekeket, hogy jót tegyenek - tette hozzá az igazgató. A nyergesújfalui gimnázium a szintén a szalézi rend által működtetett kazincbarcikai szakiskolával tart kapcsolatot.

 

/MTI/

(forrás)