Meglepetéssel zárult a Rozi Kupa
Sport
2014. jan. 7.

<p style="text-align: justify;">December 29-én vasárnap rendezték meg az Esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban a jubileumi X. Rozi Kupát. Minden évben az utolsó hétvégén emlékeznek meg egy focikupa keretein belül az Esztergomi Sportcsarnok egykori legendás vezetőjéről, Rozgonyi Miklósról. Így volt ez az idén is.</p>

 A szervezők 10 csapat nevezését fogadták el, akik 2 x 5-ös csoportban küzdöttek a csoportonkénti 2 – 2 továbbjutó helyért. Az A csoportban kimagaslott a Meglepetés csapata, minden mérkőzését magabiztosan megnyerve végzett a csoport élén. A csoport másik továbbjutó helyéért két csapat, az Öregfiúk és a Hajótöröttek küzdöttek. Egymás elleni meccsük az utolsó utáni pillanatban egy büntetővel dőlt el a Hajótöröttek javára, így ők jutottak a döntőbe a Meglepetés mellett.

 

A B csoportban a dorogi Manó ABC  elsőként jutott a keresztbejátszásba, megnyerve a csoportját. A másik továbbjutó ebből a csoportból némi meglepetésre az Albán Focisuli lett, megelőzve az esélyesebb megyei I. o. Lábatlan csapatát.

 

A keresztbejátszás során a két csoportelső simán verte a másodikakat, így a sokak által várt döntő jött létre a Manó ABC és a Meglepetés között. Előtte viszont egy gálamérkőzésre került sor az Esztergomi MIM Vasas Öregfiúk és a Tatabányai Bányász Öregfiúk között.

 

A nagyszámú közönség nagyon örült, hogy láthatta a régi sztárokat, nagy szeretettel fogadták őket. A Kiss Imre által vezetett Tatabányában pályára lépett többek között Szabó György, vagy Csapó Károly, akik még ma is jó játékerőt képviselnek. Az Esztergomi Öregfiúkban olyan legendák játszottak, mint Markó Béla, Varga Tibor vagy Ormándi Imre, hogy csak néhányukat említsünk. A mérkőzést végül 5 – 4 arányban a Tatabánya nyerte meg.

 

Ezután folytatódott a Rozi kupa, az elődöntővel, amely izgalmas, nagy csatát hozott és az Albán Focisuli győzelmét.

 

A döntőben nem született meglepetés, hiszen az Osvald Zsolt által vezetett Meglepetés csapata nagyon erős kerettel érkezett a tornára. Aktív, fiatal dorogi és esztergomi játékosok alkották a csapatot. Persze ez elmondható a Manó ABC csapatáról is, hiszen ezt a csapatot is aktív játékosok alkották. A döntőt végül magabiztosan és megérdemelten nyerte meg a Meglepetés csapata.

 

Az eredményhirdetésen Osvald Zsolt főszervező méltatta az egykori Rozgonyi Miklós életútját. Az idén 30 éves Sportcsarnok mennyi legendás rendezvényt köszönhet neki, milyen magasra tette a mércét, amit a mai vezetés próbál több-kevesebb sikerrel átugrani.

 

A díjak átadásában Osvald Zsoltnak segített Rozgonyiné dr. Kéri Teréz Babika, aki egy súlyos betegségből felépülve szerencsére teljesen egészségesen tudta átadni az első helyezettnek a míves kupát. De díjakat adott át Osvald Béla Rozgonyi Miklós utolsó edzője, valamint egykori munkatársa Somogyi Mihály is.

 

A győztes csapat:

Osvald Zsolt edző, Bula Benjamin, Fluca Dávid, Válent Krisztián, Déri Csaba, Mészáros Áron, Ambrus Tamás, Méhes Péter, Méhes Norbert, Pivók Zsolt, Jurásek Zsolt, Besey Dániel.

 

/ FC Esztergom/

(forrás)