Kevesebb cég alakult idén; a harmadik legnagyobb tőke Esztergomban

Kevesebb cég alakult idén; a harmadik legnagyobb tőke Esztergomban

2013. 12. 20. 10:32

Összesen 29 224 vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon idén decemberig, csaknem kétezerrel kevesebb, mint tavaly az első tizenegy hónapban - derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatbázisából. Érdekeség, hogy a harmadik legnagyobb tőkéjű társaság Esztergomban telepedett le.

Tavaly 11 hónap alatt 24 olyan gazdasági szervezetet alapítottak, amelynek jegyzett tőkéje legalább 1 milliárd forint volt, az idén november végéig csak tízet. Tízmilliárd fölötti tőkéjű társaság nem is alakult ebben az évben, a tavalyi első helyezett jegyzett tőkéje pedig több mint tízszerese az idei top 10 összes tőkéjének.

 

A Céginfo.hu adatbázisa szerint a tavaly alapított MVM Paks II. Zrt. a maga 9 milliárdos jegyzett tőkéjével 2012-ben a tíz legnagyobb tőkéjű vállalat közé sem tudott beférni, míg az idén az első lett volna. A tavalyi nagy tőkéjű cégalapításokat részben állami tulajdonú vállalatok hajtották végre. Például a múlt évben hozták létre az állami mobilszolgáltatónak szánt MPVI Mobil Zrt.-t 14,6 milliárd forintos jegyzett tőkével, az állami energetikai vállalat, az MVM távközlési cégét, az MVM Net Zrt.-t 25,1 milliárdos tőkével, valamint regionális közlekedési központokat, egyenként 9-10 milliárdos tőkével.

Ilyen állami cégalapítások az idén nem voltak. A múlt évi rangsor első öt helyezettjéből egyébként négyet magántulajdonosok hoztak létre, és csak egyben volt állami érdekeltség - derül ki a tájékoztatóból.

A tavalyi lista első helyén nemcsak 2012, de az elmúlt öt év legnagyobb tőkéjével alapított társasága áll, ez a tavaly nyáron bejegyzett 3SZV Alternatív Energetikai, Műszén-kémiai Termékgyártó és Kutatás-fejlesztési Zrt., amelyet a Céginfo.hu adatai szerint 266 milliárd 2 millió forintnyi jegyzett tőkével hoztak létre. A fő tevékenysége szerint szerves vegyi alapanyag gyártásával foglalkozó 3SZV Zrt. székhelye egy hétszáz lakosú Somogy megyei község, Gamás külterületén van. A cég egyetlen tulajdonosa és ügyvezetője egy fővárosi magánszemély, akinek más üzleti érdekeltségéről nem tudni, a társaság a múlt évben érdemi tevékenységet nem végzett.

A rangsor második helyén a HHolding Hungary Zrt., egy hongkongi érdekeltségű vagyonkezelő társaság áll, míg a harmadik Gaudium Invest Zrt. egy kecskeméti székhelyű, részben kecskeméti magánszemélyekhez, részben egy seychelle-szigeteki társasághoz kötődő, főtevékenysége szerint emelő- és anyagmozgató gépeket gyártó vállalat. Az elmúlt évet előbbi néhány százezer forintos, utóbbi mindössze tízezer forintos nagyságrendű árbevétellel zárta - jegyzik meg a tájékoztatóban.

A legnagyobb tőkéjű társaság a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó, 8 milliárdos West End Magyarország Zrt., tavaly viszont több mint kétszer ekkora tőkével jött létre a szintén Demján-érdekeltségű Granit Invest Kft.A lista második helyén egy bankká alakult korábbi takarékszövetkezet van, míg harmadik egy esztergomi székhelyű, thaiföldi érdekeltségű instant ételeket gyártó vállalat (az anyagban ez nem szerepel, de nagy valószínűséggel a 2,3 milliárdos beruházással induló Thai President Foods-ról van szó. - szerk).

 

Az idén legalább egymilliárdos tőkével létrehozott cégek összes jegyzett tőkéje valamivel több mint 23 milliárd forint. Az idén alapított tíz vállalatból hétnek Budapesten van a székhelye, további háromnak Győrben, Esztergomban és Mohácson, míg tavaly a 24 társaságból 14 vidéki volt. Az idei tízből hat kft.-ként, négy zrt.-ként működik, míg tavaly a 24-ből hét volt kft., a többi részvénytársasági formában alakult.

/MTI/

Még nincsenek kommentek :(