Lecsaptak a drogtermesztőkre
Bulvár
2013. dec. 2.

<p style="text-align: justify;">A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának és a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói összehangolt akció keretén belül 2013. november 29-én elfogták B. Sándort, akit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsít a rendőrség.</p>

A 48 éves férfi házában több mint kettő kilógramm kábítószernek minősülő kendernövényt találtak a rendőrök. A ház egyik helyiségében hét tő, feltehetően marihuána várta a szüretet, 2. 393 gramm zöld növényt viszont már dobozba csomagolt. A házkutatást követően a nyomozók lefoglalták a kábítószer-termesztéshez használt eszközöket, B. Sándort pedig előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A férfi elmondta, hogy összesen 25 tövet ültetett az illegális növényből. Ezek egy részének maradványait találták meg a rendőrök dobozokba zárva, bezacskózva. A maradék hét tövet is leszárította volna, de erre már nem maradt ideje. B. Sándort a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.

 

/KRMK/

(forrás)