Lezárult a hit éve
Egyház
2013. nov. 18.

<p style="text-align: justify;">Vasárnap tartották a Hit évének lezárására szolgáló szentmisét a fővárosi Szent István-bazilikában. "A társadalomnak segítenie kell tagjait abban, hogy megfelelő foglalkozást találjanak - mondta Erdő Péter bíboros az ünnepségen</p>

A munka azért értékes, mert "általa részt veszünk Isten teremtő és megváltó művében, és segítjük embertársainkat. De értékes azért is, mert munkával tartjuk fenn a saját életünket. Márpedig az életünk nem a vak véletlen játéka, hanem Isten akaratából örök boldogságra hivatott" - emelte ki a bíboros.

 

Felidézte, hogy a II. vatikáni zsinat tanítása szerint az ember munkáját Istennek ajánlja, társul Krisztus megváltó művéhez, tehát Krisztus adja meg a munka teljes méltóságát azzal, hogy maga is kétkezi munkát végez, megváltói küldetését pedig munkának tekinti. Ebből következik a dolgozó ember kötelessége, hogy hűségesen és alaposan végezze munkáját, de ebből adódik a munkához való joga is.

 

A Hit éve alkalom volt az evangélium hirdetésére, és "lehetőséget adott arra, hogy egyre jobban törekedjünk hitünk tartalmának átadására a hitoktatásban és a felnőtt katekézisben".

A bíboros emlékeztetett arra: júliusban Ferenc pápa kiadta a Lumen fidei kezdetű enciklikát, amelynek megírását még XVI. Benedek pápa kezdte el. Jövő vasárnap, Krisztus király ünnepén zárja le a Szentatya a Hit évét a világegyházban.

 

 A szertartáson ünnepélyesen "beöltöztették" az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben és a Budapesti Központi Szemináriumban tanuló másodéves papnövendékeket.

    /MTI/

(forrás)