Uniós pénzből épül az Esztergomot az M1-es autópályával összekötő út
Gazdaság
2013. nov. 14.

<p style="text-align: justify;">2010 óta a 117 milliárd forintot is meghaladta a lehívott uniós támogatás összege Komárom-Esztergom megyében. A következő időszakban lehívható források 60 %-a gazdaságfejlesztésre lesz fordítva.</p>

"Az uniós támogatások lehívásában a mikro- és középvállalkozások egyaránt 30 százalékos aránnyal szerepeltek, az önkormányzati szektor pedig 20 százalékot meghaladó aránnyal vett részt" - hangzott el a megyei kereskedelmi- és iparkamara és a Széchenyi Programiroda közös fórumán. Számos fejlesztés történt a közlekedés területén, mint például Komáromnál az 1-es és a 13-as utat összekötő elkerülő szakasz, valamint a legrosszabb utak teljes felújítása több, mint 40 kilométernyi hosszban, illetve kisfelületű javítások 12 megyei helyszínen.

 

A közlekedés fejlesztésére 1200 milliárd forintot lehet felhasználni a következő időszakban, ennek keretében várható a Biatorbágy-Tata szakasz teljes felújítása, illetve az Esztergomot az M1-es autópályával összekötő út megvalósítása is.

 

 

Az események részt vett Neuzer András, az esztergomi kerékpárgyár tulajdonosa is, aki azt a folyamatot ismertette, mely segítségével 2009-től öt pályázaton a cég 700 millió forintos beruházáshoz 180 millió forintos támogatást nyert el; megvalósítva ezzel az ország legnagyobb, magyar tulajdonban lévő kerékpárgyárát, és az ország első közcélú kerékpárkölcsönző rendszerét is.

 /KEMKIK - Hírszerk/

 

(forrás)